Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megye III. Északi csoport 2001/2002 - az újrakezdés

2010.12.27

 

 

2001/2002. Megye III. osztály Északi csoport

 

 

 

2 év szünet után a helybeli fociszurkolók nagy örömére ismét összeállt a csapat, és köszönhetően a focit szerető vállalkozóknak ismét rajtra készen állt!!!! Kádár Németh István kiszállt a fociéletből, új vezetőséget kellett választani. A szakosztály vezetésével Nagy Istvánt bízta meg a vezetőség, az edzői teendőket Antal János vállalta magára. A csapat szinte teljes mértékben saját játékosokra épült, egy része a megye II. osztályt is megjárt törzsgárda, másik része az akkori ificsapat „maradéka” volt. A keret nagy lelkesedéssel kezdte el az alapozást Marek irányításával. Július 29-én az első edzőmeccs remekül sikerült, hiszen a szurkolók nagy örömére, ha nem is sziporkázó játékkal, de megvertük a szomszédvárat!!! Soltszentimre-Fülöpszállás 2-1 (Gól: Kovács J., Rakonczai I.) Augusztus 5-én a szabadi ifi ellen játszottunk, és hiába volt nálunk a rutin, rajtuk meglátszott, hogy jelenleg egy összeszokottabb csapat. Soltszentimre-Szabadszállás ifi 1-2 (Gól: Bozó Zs.) Egy hét múlva visszavágó Fülöpön. Ekkor szoros meccsen, de ők a jobbak, a gólt az egyetlen légiósunk (az éppen fülöpi) Vékony Jenő rúgja. Fülöpszállás-Soltszentimre 2-1 (Gól: Vékony J.) Az utolsó edzőmeccsre Kaskantyú ellen kerül sor hazai pályán. A meccs előtt Marek besértődik, és közli hogy elege van mindenből, a vezetőségből, a játékosokból, ő így nem vállalja…..Döbbenet mindenkin, a meccs előtti megbeszélésen a vezetőséggel gyorsan úgy döntünk, a csapatot Bozó Zsoltival ketten összeállítjuk a meccsre. Ilyen rossz előjelek után a meccs sem sikerül fényesen, meglátszik, hogy ez bizony mégcsak úgy lett „összetákolva”, és még nem csapat. A gólunk azért látványos Kovács Feri beadása kissé „lecsúszik”, és így bevágódik a meglepett kapus feje fölött a kapuba. Soltszentimre-Kaskantyú 1-3 (Gól: Kovács F.)

 

 A bajnokság kezdete előtt már hivatalosan is megtörténik a „megbízás”: a játékos-edzői posztot Bozó Zsolti veszi át és vele kezdi meg az új szezont az alábbi bő keret: Sallay György, Pasztendorf Péter, Pasztendorf Gábor, Rakonczai István, Torma László, Kniesz Lajos, Janosics Zoltán, Andó István, Borsos Zoltán, Markó Viktor, Kovács Imre, Antal Péter, Kovács Ferenc, Vékony Jenő.

 

 

Augusztus 25-én nagy érdeklődés mellett kezdi meg a csapat újra a megye III. Északi csoportjában a meccseit. Az első fordulóban hazai pályán fogadjuk Ladánybenét. A vendégek jutnak vezetéshez, majd sikerül kiharcolnunk egy büntetőt, amihez a megbeszélés szerint Sallay Gyuri a kapus áll oda. Az egyezség úgy szólt, amíg ki nem hagyja ő rúgja, hát gyorsan véget ér a karrierje….a gyenge középre tartó büntetőt a kapus nevetve hárítja, marad a vezetés ott. Mezőnyben nem játszunk rosszul, kapura kevésbé vagyunk sajnos veszélyesek, de aztán váratlanul egyenlítünk!! Paszti Gabi kap egy jó labdát a 16-oson belül és ő egy lapos lövéssel remekül kilövi a hosszú sarkot 1-1!! A fordulás után ismét Bene szerzi meg a vezetést, de sikerül megint egyenlíteni!!! Egy remek szögletrúgás tanítani valóan érkezik a 11-es pont magasságába, és miután megszabadultam a védőtől, felugorva védhetetlenül fejelem a zsugát a rövid felsőbe, a léc alá 2-2!!!! Már-már úgy néz ki, sikerül 1 ponttal kezdeni, mikor egy vitatható esetből a vendégek jutnak szabadrúgáshoz veszélyes helyről. A labda megcsúszik a sorfalon és behullik a jobb alsó sarokba 2-3!! A csapat azért nincs letörve, változatos jó meccset játszottunk mint később kiderült a leendő bajnokkal.

 

                          Soltszentimre-Ladánybene 2-3

                            (Gól: Pasztendorf G., Andó I.) 

 

A 2. fordulóban Tassra utazunk. Jól indul a meccs!!! A 10. perc környékén egy szabadrúgást beívelünk a kapu elé, én pedig 10 méterre a kaputól felugorva – megelőzve a későn mozduló kapust és a védőket – becsúsztatom a bal alsó sarokba a labdát 0-1!!! Sajnos nem tudjuk megtartani a vezetést, a félidő vége előtt még egyenlítenek. A folytatás pedig még rosszabb, újabb 2 gólt kapunk és így kikapunk.

 

                                   Tass-Soltszentimre 3-1

                                           (Gól: Andó I.) 

 

A folytatásban a jó erőket képviselő Dunavecsét fogadjuk. A meccsen már játszik az utolsó pillanatban leigazolt, szintén hazai játékos, Mózer Tibi is. Vele a csatársort igyekszik erősíteni Zsolti. A meccs az első fordulóra emlékeztetően ismét változatosan alakul, és végül a többszöri gólváltás után 4-4 lesz a vége. Tibi jól mutatkozott be, hisz 2 gólt rúgott.

 

                               Soltszentimre-Dunavecse 4-4

                           (Gól: Mózer T. 2, Kovács I., Bozó Zs.) 

 

4. forduló. Izsákra megyünk a II, csapat ellen játszunk. A meccs érdekessége, hogy eredménye a bajnokságba nem számít, ekkor ugyanis úgy volt, hogy akinek 2 csapata van, a 2. csapat csak úgymond bajnokságon kívül játszhatott. Az Izsák II. rutinos rókákból álló, nagyon jó játékerőt képviselő csapat, aki bizony simán ott lett volna az első háromban. A hazai csapat szerez vezetést, amit a 2. félidőben  - egy a tassi gólra kísértetiesen emlékeztető fejessel – sikerül kiegyenlíteni. 30 méterre a kaputól Paszti Gabi szabadrúgást végez el. Az izsáki védők a 16-oson állva lesre állításra játszanak, Gabi szabadrúgása remekül érkezik, jó ütemben sikerül bemozdulnom a védők között, és a kifutó kapust megelőzve, felugorva átcsúsztatom felette a labdát 1-1!! Utána már nem változik az eredmény, Izsákon ez mindenképpen jónak mondható!!

 

                               Izsák II.-Soltszentimre 1-1

                                            (Gól: Andó I.) 

 

A következő hazai meccsen ugyanaz a verzió, mint múlt héten. A szintén rutinos rókákból álló Helvécia II. csapata jön hozzánk, szintén úgymond bajnokságon kívül. A meccsen végre már játszik nálunk is „maga a rutin”, a sok nagy meccset megjárt Benkó Misi. A meccs a nézők számára is élvezetes derbit hoz, hiszen 7 gól is esik, és ezúttal a 4 rúgott góllal megvan a győzelem is. (ami a már említett okok miatt nem számít be a tabellán) Mózer Tibi ismét remekel, hiszen hármat rúg, és Benkó Misi is góllal mutatkozik be.

 

                             Soltszentimre-Helvécia II. 4-3

                                 (Gól: Mózer T. 3, Benkó M.) 

 

A 6. fordulóban Kunbaracsra utazunk, ahol a csapat a még régi fociéveiben sem járt soha. Itt a lehető legkisebb még engedélyezett pálya vár bennünket, és meg is tréfál. No persze csak a pályára nem lehet fogni azt a megilletődött, rossz játékot, ahogy a csapat kezd. Ennek meg is lesz sajnos az eredménye, hisz mire észbe kapunk már 3-0 oda. Mózer Tibi révén szépítünk és már-már úgy tűnik sikerül rendezni a sorokat, és támadunk folyamatosan. De sajnos a helyzetek kimaradnak, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél talál be. 4-1. A végén még egy huszáros hajrát nyitunk, Bozó Zsolti és Tibi is gólt szerez mégegyszer, de ez már késő. Most ez megint gólszórós kis meccs volt, csak hát 3 góllal idegenben meccset kellene nyerni. Nekünk aznap a rossz védekezésünknek köszönhetően még pontot sem sikerült szerezni…

 

                            Kunbaracs-Soltszentimre 4-3

                               (Gól: Mózer T. 2, Bozó Zs.) 

 

 Október 6. Hosszú idő után ismét bajnoki „rangadó” a szomszédvár Fülöp ellen. Az utolsó hivatalos meccs 1993. május 15-én volt, több mint 8 éve!!! A meccsen játszik, most még csak csereként egy új igazolásunk, a szabadi Pacskó Csaba. Az első félidő közepén mi szerzünk vezetést. Egy remek akció után, jobb oldalról beadás, Antal Peti remek fejese után a kapus a felső lécre üti a labdát, az visszavágódik a talajra a kaputól kb. 5 méterre éppen elém, amit sikerül kapásból félfordulattal a léc alá vágni 1-0!! Fordulás után a fülöpiek kiegyenlítenek, majd amikor már szinte mindenki elkönyvelte hogy ez döntetlen, az utolsó percekben egy erősen lesgyanús szituáció után fülöpi kontra a jobb oldalon, a begurított labda az érkező csatárt kihagyhatatlan helyzetbe hozza 1-2. Hidegzuhany a végére!!

 

                            Soltszentimre-Fülöpszállás 1-2

                                             (Gól: Andó I.) 

 

8. forduló, Ballószögi Vállalkozók. A rettenetes minőségű, homokos gödrös pályán kiegyenlített játék folyik, mindkét csapatnak adódnak kisebb lehetőségeik, ezek kimaradnak. Később inkább mi támadunk, ezért váratlan a hazai gól, majd még egy….A csapat dicséretére, nem adja fel, és a 2. félidőben először az ezen a meccsen középpályást játszó Kokó lép ki és lövi el a kapus mellett laposan a labdát, majd Antal Peti egyenlít 2-2!!! Sőt, a végén még nekem van egy nagy helyzetem egy pontrúgás után, kapu előtti kavarodás, váratlanul hozzám kerül a labda, de fölélövöm, nagy lehetőség volt…azért vesztett állásból az egyenlítés így is dicséretes.

 

                  Ballószögi Vállalkozók-Soltszentimre 2-2

                               (Gól: Kovács I., Antal P.) 

 

Október 20-a, szombati munkanap, ennek ellenére bajnoki. Mi egy céges horgászbuli után érkezünk a meccsre Pacskó Csabával, hát őszintén megmondva egy kicsit spiccesen. Ott jön az igazi döbbenet, Sallay Gyuri, a kapus nem jött, és nem is elérhető telefonon. Gyors érdeklődés után kiderül, abszolút harcképtelen, beteges…Zsolti megkér, hogy nincs más álljak be én a kapuba. Puff neki!! Bemelegítés, jól van, menni fog ez!! A 10. perc tájékán a vendégcsatár kilép a védők között, egy az egyben hozza rám a labdát, esélyem sincs 0-1. Mezőnyben nem játszunk rosszul, de kapura egyszerűen nem vagyunk veszélyesek. Bezzeg ők…Szöglet után rossz helyezkedés, növelik az előnyt 0-2. És nincs még vége, mi mindent egy lapra feltéve kitámadunk, és sajnos lekontráznak simán. Veszélyes helyről szabadrúgás, a léc alá tartó labdát egy kézzel akarom kiütni - régi reflexek –, nem sikerül 0-3….A vége előtt pedig egy a már említett kontrából védhetetlenül bevarrnak egyet a rövid felsőbe 0-4. Az ősz legcsúnyább leégése…Hát nem az én (mi) meccsem (meccsünk) volt!!

 

                            Soltszentimre-Apostag 0-4 

 

10. forduló: ismét szombati meccs, ismét munkanap. Így meló után megyünk Fülöpházára. Az első félidőben kiegyenlített játék folyik, mezőnyben egész jól játszunk, a védelem is jól zár, Gyuri remekül véd. 0-0-ával fordulunk. A folytatásban Markó Viki egy remek akció után a kapu jobb alsó sarkába lő 0-1!!! Érik a meglepetés!! De sajnos megint az a hajszál, mint az első fordulóban, egy pontrúgás utáni ide-oda pattogó labdát ők találnak meg hamarabb és beverik 1-1. Pedig nagyon közel volt a 3 pont is!!!

 

                              Fülöpháza-Soltszentimre 1-1

                                        (Gól: Markó V.) 

 

November 3, deja-vu, ismét a borzalmas ballószögi pályán. A kezdés megint jó, nekünk vannak helyzeteink, sőt a jól bevált forgatókönyv: ezúttal Kokó ível be jobb oldalról szögletet tökéletesen. Tibi és Csaba elviszi a védőket, én pedig a védőről leválva, felugorva a bal felső sarokba fejelek 0-1!!! Sokáig tartjuk a vezetést, de kapunk egy gólt és így a vége megint a majdnem meglett kategória!!

 

                        Ballószögi KSK-Soltszentimre 1-1

                                        (Gól: Andó I.) 

 

12. forduló, Ágast fogadjuk. A forgatókönyv sajnos az ősszel megszokott, nem játszunk rosszul, gólokat rúgunk, Zsolti és én is betalálok, de megint hiába, kikapunk….

 

                            Soltszentimre-Ágasegyháza 2-3

                                     (Gól: Bozó Zs., Andó I.) 

 

Az utolsó őszi forduló: itthon Kunadacs. A kezdés megint jó, de ebből már annyi volt idén….Antal Peti megszerzi a vezetést a csapatnak. Sőt egy jó kontrából Pacskó Csaba lefutja a védőjét és félmagasan a kapus mellett a kapu közepébe bombáz 2-0, ennyivel fordulunk!! Hogy azért izgalmassá tegyük a végét, a vendégek gólt szereznek és még van hátra, így „meleg lehet a pite!!”  De a végén ismét a már többször bevált szögletvariáció segít. Ezúttal Zsolti adja be a szögit, én pedig a védők feje felett áthulló labdát ezúttal talpról, kissé még lehajolva is a kapu közepébe fejelek 3-1!!! És hamarosan vége is lett, így a búcsú legalább szép.

 

                              Soltszentimre-Kunadacs 3-1

                         (Gól: Antal P., Pacskó Cs., Andó I.) 

 

 

A szezon végén a csapat a nem igazán fényes 11. helyen végzett. Egész ősszel, mint írtam sok meccsen a majdnem megvolt kategória volt a jellemző, de hát ezt a játékot ugyebár gólra játsszák. A 2 meccsen - ami nem számít – megszerzett 4 pont is javította volna a csapat pozícióját, nem is szólva a 4 már félig megnyert döntetlenről…egyedül az Apostag elleni csúfos hazai vereség lóg ki a sorból, a többi meccsen mindenki ellen partiban voltunk, és mégis…

 

 

A Megye III. Északi csoport 2001-2002-es őszi szezon végeredménye: 
 

 
Csapat
Győzelem
Döntetlen
Vereség
Gólarány
Pont
1.
Ladánybene SE
10
0
1
40-9
30
2.
Ágasegyházi SE
7
1
3
27-13
22
3.
Fülöpházi SE
6
3
2
25-11
21
4.
Fülöpszállási SE
5
2
4
25-13
17
5.
Dunavecsei SE
4
4
3
22-23
16
6.
Ballószögi Vállalkozók SE
4
4
3
21-23
16
7.
Ballószögi KSK
4
3
4
14-13
15
8.
Apostagi SE
3
2
6
17-23
11
9.
Kunadacsi SE
2
4
5
16-26
10
10.
Tassi SE
3
1
7
9-21
10
11.
Soltszentimre
4
5
6
17-29
7
12.
Kunbaracs SE
1
4
6
22-37
7

Izsáki Sárfehér SE II.             7                3               3              35-31        24
Helvéciai SE II.                       3                 1               9              29-43       10
 
 
Az őszi átlagok: Rúgott gól: 1,92/meccsenként Kapott gól: 2,4 meccsenként.
 

A tavaszi folytatásban az új igazolások szerencsére helybeli,  - a volt megye II-es ifi törzstagjai Czakó Andris, Palla Joci és Benkó Bálint  - játékosok voltak, valamint egy „idegenlégiós”: Rátgéber László. Távozó csak Vékony Jenő volt.

 

A tavaszi alapozást keményen végezte a csapat, és már február közepén elkezdtük az edzőmeccseket. Hát ezek most nem igazán jól sikerültek. Február 16-án Szabadszállás-Soltszentimre 3-1 (Gól: Benkó M.) Február 23. Csengőd-Soltszentimre 5-0.
Március 3-án Csengődöt fogadjuk Magyar Kupa meccsen. A hétközi meccsen a régi probléma, alig vagyunk ki, szinte csere nélkül játsszuk a meccset. Sima csengődi győzelem, a becsületgólnál egy kontrából Torma Laci bombáz szépen a kapuba. Soltszentimre-Csengőd 1-4 (Gól: Torma L.) Az utolsó edzőmeccsen Izsák II. ellen ismét vereség. Soltszentimre-Izsák II. 3-1 (Gól: Mózer T.)

 

Az első tavaszi forduló Ladánybene. Tavaly ősszel, egy emlékezetes meccsen sikerült őket megszorítani. A meccs első 20 perce most is jól indul, partiban vagyunk, utána azonban az első beszedett gól után összeomlik a csapat, és jönnek sorba a gólok. A vége nagyon csúnya, egy hetes.

 

                             Ladánybene-Soltszentimre 7-0 

 

A 15. fordulóban Tass ellen hazai pályán végre a régóta várt, jó és eredményes játék!!! Esélye sincs az ellenfélnek aznap!!

 

                                    Soltszentimre-Tass 4-0

                (Gól: Janosics Z., Benkó M., Kovács I., Mózer T.) 

 

Március 30-án még talán sikerül valamit átmenteni az előző hétvégi jó játékból és a 4. helyen álló Vecse otthonában egy jó meccsen pontot rabolni. 

 

                                Dunavecse-Soltszentimre 2-2

                                       (Gól: Mózer T. Antal P.) 

 

A következő meccsek a 2 úgymond tét nélküli derbik: először az Izsák II-őt fogadjuk. Sokáig úgy néz ki, hogy döntetlen lesz a vége a „kis Marek” 2 góljával, de a fináléban megint az izsákiak találnak be, így 2-3 a vége.

 

                             Soltszentimre-Izsák II 2-3

                                          (Gól: Antal P. 2) 

 

Április 14-én Helvéciára látogatunk. A meccsen rengeteg helyzetet kihagyunk, a hazaiak rúgnak egyet, amivel meg is nyerik a találkozót.

 

                             Helvécia II-Soltszentimre 1-0 

 

A 19. fordulóban az alsóházi rangadón Kunbaracsot fogadjuk. Tavaly ősszel náluk egy borzalmas kezdés (3-0) után már későn hajráztunk és kikaptunk. Ezúttal a csapat hengerel, és a fiatalok gólratörő, remek játékával lemossuk Baracsot. Kiütés!!!

 

                              Soltszentimre-Kunbaracs 6-0

                  (Gól: Antal P., Benkó B. 2, Mózer T. 2, Andó I.) 

 

A remek meccs után a csapat önbizalommal telve utazott a „rangadóra”, hogy megpróbálja kiköszörülni a csorbát, az őszi vereséget. Hát nem sikerült….nem tudni mi volt a baj, a túlzott önbizalom, a pocsék védekezés?? Hát így együtt sok minden, de egy biztos: a hazaiak sokkal jobban akarták a győzelmet, és mire észbe kaptunk, már 4-0 volt a félidőben. A folytatásban szinte az egyetlen épkézláb akciónkból Markó Viki fut el a bal szélen és tökéletes beadását kb. 8 méterről a kint álló kapus feje fölött fejjel a bal felsőbe csúsztatom. 1-4. Ekkor még támadunk az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, bízva a csodában, de a kitámadó csapatot a fülöpiek még kétszer mattolják, így a vége egy szégyenteljes kiütés. Hihetetlen hogy egy héten belül milyen váltásokra képes a csapat...

 

                              Fülöpszállás-Soltszentimre 6-1

                                            (Gól: Andó I.) 

 

Május 5-én a Ballószögi Vállalkozókat fogadjuk. A vendégek szereznek kétgólos vezetést, mely után Antal Peti szépít. Sajnos nem sikerül közelebb jutni, mert az újabb vendéggóllal ismét kétgólos előnyhöz jutnak. Nem sokkal a vége előtt ismét szépítünk: Janosics Zoli baloldali beadását kb. 8 méterről, becsúszva jobbal a kapuba belsőzöm. De ez már sajnos késő bánat, elúszott a 3 pont!!!

 

                  Soltszentimre-Ballószögi Vállalkozók 2-3

                                (Gól: Antal P., Andó I.

 

A 22. fordulóban az őszi rossz emlékű Apostaghoz utazunk. Hát valamiért ők úgy látszik mumusok idén, megint egy 4-es, Benkó Misi révén csak a szépítőgól van meg.

 

                                  Apostag-Soltszentimre 4-1

                                           (Gól:Benkó M.) 

 

Május 19. A 2. helyen álló Fülöpházát fogadjuk, egy darabig partiban is vagyunk, de a vége sima vereség.

 

                                Soltszentimre-Fülöpháza 0-2 

 

A 24. fordulóban a gyengébb Ballószögi csapatot, a Ksk-t fogadjuk. Gyenge játékkal rukkolunk elő ismét, így nem lehet csodálkozni, hogy az ellenfél kétgólos előnyt szerez. A vége előtt kb. 15 perccel még sikerül szépíteni, egy legurított labdát a 16-osról laposan rálövök, amibe egy védő beleteszi a lábát, így az irányt változtatva a kapus mellett begurul, öngól 1-2. De újítani, és esetleg 1 pontot megmenteni már nem sikerül.

 

                         Soltszentimre-Ballószögi KSK 1-2

                                             (Gól: öngól) 

 

Ágasegyházán a hazai csapat vezetését még Antal Peti révén sikerül kiegyenlíteni, később azonban jön a „szokásos” összeesés, és a vége sima vereség.

 

                               Ágasegyháza-Soltszentimre 4-1

                                                (Gól: Antal P.) 

 

Június 9-én az utolsó forduló Kunadacson, amely egyben Benkó Misi utolsó meccse is, aki bejelentette,hogy abbahagyja aktív pályafutását. A derbi álomszerűen kezdődik, a lesre állításra játszó védők között Czakó Andris lép ki a baloldalon, és a kapuig beballagva értékesíti a ziccert 0-1!!! Az első félidőben a hazai csapat egyenlít, majd fordulás után a vezetést is megszerzi. Hiába igyekszünk a mezőnyben, kapura nem vagyunk veszélyesek, marad a 2-1. Nem sikerült Misi búcsúmeccse sem, az egész szezonról meg nem is beszélve….

 

                                Kunadacs-Soltszentimre 2-1

                                             (Gól: Czakó A.) 

 

 

Hát az újrakezdés nem a legdicsőségesebb módon sikerült, de mit is szoktak mondani: Minden kezdet nehéz…….hát ez elég nehéz volt, tavasszal sajnos nem sikerült erősíteni, és megint rengeteg volt, a majdnem meglett, de mégse meccs….így a végén sajnos az általam ismert szentimrei focitörténet leggyöngébb szezonzárása lett: az utolsó 12. hely….
A tabella érdekessége, hogy az Izsák II. csapata – az idei érdekes versenykiírásnak köszönhetően – úgymond bajnokságon kívül, megnyerte a szezont!!!
 
A Megye III. Északi csoport 2001-2002-es szezon végeredménye:
 
 

 
Csapat
Győzelem
Döntetlen
Vereség
Gólarány
Pont
1.
Ladánybene SE
16
2
4
86-28
50
2.
Fülöpházi SE
14
5
3
59-21
47
3.
Dunavecsei SE
13
5
4
52-35
44
4.
Ágasegyházi SE
12
5
5
50-32
41
5.
Kunadacsi SE
9
6
7
45-49
33
6.
Ballószögi Vállalkozók SE
9
4
9
41-46
31
7.
Fülöpszállási SE
8
5
9
49-36
29
8.
Apostagi SE
7
3
12
33-63
24
9.
Ballószögi KSK
6
3
13
25-42
21
10.
Tassi SE
5
2
15
24-59
17
11.
Kunbaracs SE
4
5
13
42-70
17
12.
Soltszentimre
3
5
14
39-61
14

Izsáki Sárfehér SE II.  16            3               7        83-57        51
Helvéciai SE II.             6             6             14         52-75       24
 
Rúgott gólok: 1,76 gól meccsenként. Kapott gólok: (2,61 gól/meccs)
 

A csapat gólszerzői:

Házi gólkirály: Mózer Tibor 11 gól

 

Andó István 10 gól, Antal Péter 8 gól, Benkó Mihály 3 gól Kovács Imre 3 gól, Bozó Zsolt 3 gól, Benkó Bálint 2 gól, Markó Viktor 1 gól, Pasztendorf Gábor 1 gól, Pacskó Csaba 1 gól, Janosics Zoltán 1 gól, Czakó András 1 gól

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.