Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az arany évek 1982-1985

2010.03.26

 

                                       Kép

 

 

Az arany évek (1982-1985)

 

A váltás után (1981 szeptembere) apró változás állt be a zenét illetően, eltűnt a punkos hangulat és megjelenés és egy kicsit szigorúbb irányba fordult a banda.

Kép

 

1982. februárjában bevonultak a londoni Battery stúdióba, hogy rögzítsék a soron következő albumot. A felvételek ezúttal is Martin „Farmer” Birch irányítása alatt folytak.

 

A nagylemez előzeteseként február 12-én megjelenik a „Run to the Hills” kislemez.

 Kép

 

Megjelenés: 1982. február 12.

1. Run to the Hills(Harris)
2. Total Eclipse (
Harris/Murray/Burr)

 

 

 

 

 

Ez volt a Maiden első Top 10-ben végzett kiadványa. Az UK-listák 7. helyéig jutott. A nagylemezen szereplő címadó dalon kívül egy bónusznótát is tartalmazott a maxi „Total Eclipse” (Teljes napfogyatkozás) címmel. A „Run to the Hills” (Fussatok a dombokhoz) nóta arról szól, hogy igázta le a kapzsi fehér ember a bennszülött indiánokat. Az első részben az indiánok szemszögéből, majd a hódítók szemszögéből bemutatva a gyarmatosítást. Harris saját szavaival élve, a basszusjátékával megpróbálta a vágtató lovakat megidézni. A Total Eclipse egy „világvége” dal, amely egy környezeti katasztrófa miatti világvégét mutat be kissé sötét hangulatban.A kislemez borítója a gonosz jegyében fogant. Derek nagy küzdelemben ábrázolja Eddie-t, amint éppen az ördöggel hadakozik mindenféle szörnyek társaságában.

A „Run to the Hills-hez klip is készült. A képanyagot a Brixton Akadémián filmezték ’81 decemberében David Mallett rendezésében.

 

A „Beast on the Road” elnevezésű turné az angliai Dunstable-ben kezdődött február 23-án. A show ezután 18 országba látogatott el közel 180 koncerttel. Az angol fellépések lezárásaként március 20-án a londoni Hammersmith Odeon-beli fellépést több kamerával rögzítették, de a rossz minőség miatt nem jelentették meg.

                                                                  A műsor

Kép

 Intro
Murders InThe Rue Morgue
Wrathchild
Run ToThe Hills
Children Of The Damned
The Number Of The Beast
Another Life
Killers
22, Acacia Avenue
Total Eclipse
Drum solo
Transylvania
Guitar solo
The Prisoner
Hallowed Be Thy Name
Phantom Of The Opera
Iron Maiden
Sanctuary
Drifter
Running Free
Prowler

A franciaországi fellépések alatt március 29-én jelenik meg a harmadik album, a The Number Of The Beast (A fenevad száma), ami a metal műfaj egyik ikonszerű lemeze lett szinte mindenféle értelemben.

 

Kép

 

Megjelenés: 1982. március 29.

1. Invaders (Harris)
2. Children of the Damned
(Harris)
3. The Prisoner (
Harris/Smith)
4.22 Acacia Avenue(
Harris/Smith)
5. The Number of the Beast      (Har
ris)
6. Run to the Hills
(Harris)
7. Gangland
(Smith/Burr)
8.Total Eclipse(
Harris/ Murray / Burr)
9. Hallowed Be Thy Name
(Harris)

 

 

 

Megjelenésének hetében szinte berobbant a UK-lista 1. helyére és ott is maradt egy ideig, ezen kívül 32 országban lett aranylemez. A rajongók minden idők 2. legjobb albumának szavazták meg a Kerrang magazinban. Mindenhol felúlmúlta a Killers eladásait. A UK-ban, több mint 350 ezret adtak el belőle, ami azt eredményezte, hogy ’82 nyaráig túlhaladta az 1 milliós határt világszerte. A kolosszális siker egyszerre volt köszönhető Dickinson szenzációs hangjának, színpadi jelenlétének, a zseniális daloknak és a jól kitalált és felépített reklámhadjáratnak.

Az album remek nyitószáma a gyors és energetikus Invaders (Betolakodók). A szám a The Soundhouse Tapes „Invasion” nótájából fejlődött ki témáját és zenéjét tekintve. A nóta szemléletesen leírva emléket állít a hazájukat és földjüket védő brit embereknek, akik a félelmetes Viking harcosok ellen próbálták megvédeni szülőföldjüket a IX-XI. században.

A Children of the Damned (Átkozottak gyermekei) számot a hasonló című 1963-as angol horrorfilm inspirálta. Ez 6 különleges képességű gyerekről szólt, akik a világ különböző helyein élnek, rendkívül magas intelligenciával és speciális erővel rendelkeznek. A tudósok beszállítják Londonba őket, hogy vizsgálat alá vessék őket. De amíg a kutatók megpróbálják békés célokra felhasználni a gyerekek képességeit, addig a hadsereg a saját céljaira próbálja felhasználni őket. A 6 gyerek úgy dönt felveszi ellenük a küzdelmet, de ez a pusztulásukhoz vezet. A dal az utolsó gyermek halálát írja le amint elég a tűzben.

 

A Prisoner (Fogoly) szám kezdő dialógusa a hasonló című 13 részes angol Tv-sorozatból származik. A történet egy brit titkosügynökről szól, aki feladja a hivatását, és haza akar térni a családjához, de ehelyett egy „A Falu” nevű helyen ébred, ahol fogva tartják őt, és ahol az emberek nevét számokkal helyettesítik. A főhös a 6-os számot kapja. A dal elején hallható intro is a filmből való, sőt az évekkel később megjelenő Maiden England videón filmrészleteket is felhasznált a csapat a sorozatból. A fogoly menekülni akar: „Nem vagyok rab, szabad ember vagyok, és a vérem most végre az enyém”. A nagyszerű kezdő dobritmus és gitárriff remekül bevezeti a nótát.

A 22 Acacia Avenue (Akác fasor 22.) Charlotte, a szajha történetének folytatása. A helyről szól, ahol Charlotte él, Londonban az East Enden. A számot eredetileg Smith szerezte még 18 éves korában, előző bandájában az Urchin-ban. 

A The Number Of The Beast (A fenevad száma) megírásánál Harrist 2 dolog inspirálta: az 1978-as Ómen II. horrorfilm, valamint egy saját rémálma. A híres bevezetés: "Jaj Neked, óh Föld és tenger Haraggal küldi Pokolra a vadat, Mert tudja, hogy kevés az idő, Hagyd őt, kinek értelme van, Számlálja meg a fenevad számát, mert annak száma emberi sokaság, szám szerint hátszázhatvanhat." a Jelenések Könyvében ( XIII. V. 18.) található. A szám nagy borányt kavart, a lemez címadó dalának szövegét sokan kifogásolták, több helyen is úgy híresült el, hogy ez egy sátánista dal. A zenekar hírnevének azonban az meg csak jót tett, hogy az album amerikai turnéjának több állomását is megzavarták jobboldali politikai szervezetek tüntetései, amik a már említett címadó nótát támadták. A helyzet odáig fajult, hogy egy keresztény csoport tagjai a nagy nyilvánosság előtt a zenekar több lemezét is megsemmisítették.
 Gangland (Bandaföld) – a dal megpróbálja szemléltetni az 1930-as évek félelmét és létbizonytalanságát egy Al Capone féle „Bandák földjén”, vagy akár a 60-as évek londoni East End-es alvilágában. A nótát Adrian és Clive írta, kicsit jazzes beütésű, kicsit különbözik az addig megszokott Maiden számoktól.Érdekesség,hogya stúdióban elfelejtették rögzíteni Adrian szólóját közvetlenül Bruce sikolya után,aki később így foglalta össze a történteket: "Túl részegek voltunk a stúdióban"
Hallowed Be Thy Name (Szenteltessék a Te neved), a dal amely sok Maiden rajongó számára a BEST. A rockzene történetének egyik legmegrendítőbb erejű szövege egy halálraitélt férfi kivégzése előtti óráinak utolsó gondolatairól. Dave klasszikus gitárkezdésével a harangokkal a háttérben már az elején megteremtik a dal alaphangulatát. A dal második felében hallható hosszú instrumentális szekció a Phantom of the Opera futamaival vetekszik. 

Derek Riggs alkotása ismét telitalálat volt. Eddie-t a pokol óriás uralkodójaként ábrázolta, aki az ördögöt bábuként mozgatja. Azonban, hogy a kép teljes legyen, az ördög hasonló módon egy kis Eddie-t irányít.

Bruce Dickinson neve sehol nincs szerzőként feltüntetve, aminek az az oka, hogy az előző zenekarának a Samsonnak a kiadója – a GEM Records – egy szerződésben 1 évre megtiltotta a Dickinson dalok megjelentetését. Bruce saját bevallása szerint viszont több dalban is segédkezett, csak az előbbiek miatt nem írták oda a nevét.

Március vége a franciaországi koncertekkel telt el. Párizsban közel 5000 rajongó döntött úgy, hogy a koncert megfelelő megünneplése az lesz, ha tönkreteszik a metrót. Persze ebben az is közrejátszott, hogy felsőbb utasításra a metróvállalat nem üzemeltette a kocsikat rockkoncertek idején. Ettől függetlenül jól sikerültek a fellépések a kitűnő Blackfoot társaságában.

Kép

 

Április 2-án kezdődtek az első spanyolországi koncertek. Mindhárom alkalommal teltház volt, annak ellenére, hogy ez volt az első spanyol szereplés. Bruce mellkasi fertőzése miatt 3 koncert elmaradt a francia Riviérán, s csak felépülése után folytatódhatott a turné Svájcon, Németországon, Hollandián és Belgiumon keresztül a francia Trust társaságában.

Az európai turné végén jelent meg a következő maxi „The Number of the Beast” címmel.

Kép

 

Megjelenés: 1982. április 26.

1. The Number of the Beast(Harris)
2.Remember Tomorrow ( live ) (Harris/Di'Anno)

 

 

 

 

 

A B oldalon a „Remember Tomorrow” élő változata hallható, amit a borító szerint Olaszországban rögzítettek. A valóság azonban más: a felvétel stúdióban készült, a zenei része a Maiden Japan „Remember”je, Di’Anno éneksávját pedig lecserélték Bruce-éra.

Derek Riggs közben eldöntötte az ördög és Eddie közötti csatát. A borítón sokunk kedvence az ördög levágott fejét tartja a kezében.

A dalhoz készült videóklip a zenekart mutatja be koncert közben, megannyi show elemet felvonultatva. Van itt minden, versenytáncos páros 6-os sorszámmal, vasvillával fenyegetőző ördögök, s maga Eddie is megjelenik teljes nagyságában. A felvételt 1982. március 10-én rögzítették a Newcastle City Hall-ban. A rendező ezúttal is David Mallett volt.

 

Európa után Amerikában folytatódott a „Beast on the Road”. Az első fellépés a Michigan állambeli Flintben volt május 11-én. Három hétig a Rainbow társaságában koncerteztek, aztán a 38 Special-lal folytatódott a turné délkeleten, majd pedig az USA és Kanada következett.

Megszakítva a „juharleveles” turnét, június 29-én átrepültek New Yorkba egy főzenekari fellépésre. A Palladiumban adott koncertet a helyi rockrádió élőben közvetítette. A fellépéshez készült egy speciális kép is. Eddie Ozzy Osbourne levágott fejét tartotta a kezében, utalásképpen Ozzy egy évvel azelőtti amerikai fellépéseire, ahol galamb és denevérfejeket harapott le. Don Arden, Ozzy főnöke betiltatta a képet.

 

Kép

Augusztus végén újabb kitérő következett. Ezúttal az angliai Reading-fesztivál kedvéért szakították félbe amerikai körutazásukat Harris és társai. 1980-ban speciális vendégként már egyszer felléptek a fesztiválon, most viszont már, mint főzenekar szerepeltek.
Ezután 2 fesztiválra érkeztek vissza az Államokba. A Foreigner, a Loverboy és a Scorpions vendégeként Oaklandben és Anaheimben léptek fel 57 ezer, illetve 75 ezer ember előtt.
Szeptember 12-én volt az utolsó koncert a Scorpions-szal Potlandben. Az USA-turné hátralévő részét október közepéig a Judas Priest vendégeként játszotta végig a Maiden.
Október végén a kemény munka után a megérdemelt pihenő következett: nyolc nap Honoluluban, amiből 6 napon át esett az eső. Novemberben 7-én kezdődött az ausztráliai körút, ahol korábban még nem járt a zenekar, sőt a Rainbow 1976-os turnéja óta a Maiden volt az első külföldi rockzenekar, aki a földrészen játszott. Ennek ellenére a „Number” az ottani lemezlistán is bekerült a Top10-be, és több mint 80 ezret adtak el belőle.
A kenguruk földje után egy rövid teltházas körutazással fejeződött be a „Beast on the Road” december 10-én Niggataban.
Egy olyan fantasztikus év után, mint amilyen a ’82-es volt, szinte sokkolta a rajongókat a hír, miszerint Clive Burr kivált a zenekarból. Clive távozását személyi okokkal magyarázta, ki akart szállni a zenei életből. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Amerikában a zenekar kapcsolatba került a drogokkal. A többiek időben észbe kaptak, s felhagytak vele, ezért a turné vége felé egyre bizonytalanabb lett mind a játéka, mind pedig a személyisége. Az utódja egy régi ismerős lett, Nicko McBrain, a franciák leghíresebb heavy csapatából, a Trust-ból.
Az újra egységes zenekar nekiláthatott felkészülni az új évre és az új lemezre. Az 1983-as év is intenzív munkával kezdődött. Az Iron Maiden bekerült egy lemez-turné-lemez körforgásba, véglegesítve helyét a legnagyobbak között.
A zavartalan munkavégzés érdekében január 8-án az egész stáb 5 hétre Jersey-be utazott, aztán egy teljes lemezanyaggal a zsebükben, magabiztosan vonult be a Maiden legénység a Bahamákon lévő Compass Point Stúdióba Martin „Marvin” Birch irányításával. A felvételek rekord idő /7 hét/ alatt elkészültek, bizonyítva ezzel is a zenekar remek formáját. Ezután már csak a keverés volt hátra az Electric Lady Sound Stúdióban New York-ban.

Április 11-én jelent meg az előzetes maxi „Flight of Icarus” címmel.

Kép

 

Megjelenés: 1983. április 11.


1.Flight of Icarus                       ( Smith / Dickinson)
2. I've Got the Fire (Montrose)

 

 

 

 

 

A címadó dal a „Flight of Icarus” (Ikarusz szárnyalása), a görög mítológiából származó, Daedalosznak és fiának Ikarusznak a történetét dolgozza fel. Steve kommentárja a számhoz:"Ez egy igazán jó dal, de sokkal jobban szeretjük élőben. Koncerten egy kicsit gyorsabban szoktuk játszani. Utólag visszanézve úgy éreztük, hogy talán az albumon is gyorsabban kellett volna játszanunk, mert úgy sokkal tüzesebbnek hangzik. A szólót Dave játssza."

A B oldalon egy bónusz nóta is található, a Sanctuary maxiról már ismert Montrose dal, az „I’ve Got the Fire”. A stúdió-hangzás és Dickinson hangja egy új megvilágításba helyezte a dalt, „fémesebbé” vált a korábbi – punkosan nyers - változathoz képest. Ez volt az első maxi, amit kiadtak az USA-ban is. Mérsékelt sikert aratott, viszont Angliában a 11. helyet érte el a listákon.

Derek Riggs a címadó dalhoz igazította a borítót. A kép Icarust ábrázolja, amint égő szárnyakkal a mélybe zuhan, az előtérben pedig tragédiájának okozóját, Eddie-t, lángszóróval a kezében. Érdekesség, hogy az eredeti ötlet az volt, hogy a borítón megölik Eddie-t, de a banda rájött, hogy ez túl extrém.

A dalhoz készült videóklip az első igazán művészi munka a zenekar pályafutása során. A felvételt a lemezfelvételek alatt a Compass Point-ban, és környékén filmezték, majd kiegészítették különböző bevágásokkal, effektekkel. A rendező Jim Yukich volt. A videón láthatunk egy csuklyás figurát is a szikla szélén. Az „új fiúnak” Nickonak jutott a megtisztelő feladat, hogy eljátszhatta a szerzetes szerepét. Szegény Nicko fél órán át állt eperdzsemmel a szájában arra várva, hogy le tudják filmezni, amint éppen villámlik. Hiába vártak…

<

 

Május 2-án az angliai Hull-ban kezdődött a harmadik világkörüli turné, a „World Piece Tour” a Grand Prix nevű előzenekarral.

                                  A műsor

Kép

  Intro (Theme from Where Eagles Dare)
Where Eagles Dare
Wrathchild
The Trooper
Revelations
Flight of Icarus
Die With Your Boots On
22, Acacia Avenue
The Number of the Beast
Still Life
To Tame a Land
Guitar solo

Drum Solo
Phantom of the Opera
Hallowed Be Thy Name
Iron Maiden
Run to the Hills
Sanctuary

Drifter - Prowler

A sheffieldi koncert napján, május 16-án jelent meg a nagylemez „Piece of Mind” (Az értelem része) címmel. Az első elképzelés a „Food for Thought” cím volt, de aztán a Piece-t sokkal eredetibbnek tartották és így ez maradt.

 

 Kép

Megjelenés: 1983. május 16.

 1. Where Eagles Dare (Harris)
2. Revelations
(Dickinson)
3. Flight of Icarus
(Smith/Dickinson)
4. Die With Your Boots On

(Smith/Dickinson/Harris)
5. The Trooper
(Harris)
6. Still Life
(Murray/Harris)
7. Quest for Fire
(Harris)

8. Sun and Steel (Dickinson/Smith)

9. To Tame a Land (Harris)

 

Megjelenésének hetében a 3. helyre került a listákon, majd a rajongók minden idők legjobb heavy metal lemezének szavazták meg a Kerrang! Magazinban.

Ez volt az a lemez, ahol végre végérvényesen összeforrt a zenekar és tökéletesen megfigyelhető az a bizonyos védjegyszerű hangzásvilág és hangszerelési mód amit később megszámlálhatatlanul sok zenekar vett "kölcsön". A zenekar hangzásán kicsit változtatott a doboscsere, hisz Nicko talán nem ütött olyan tisztán mint elődje, viszont jóval izgalmasabb és eklektikusabb volt a játéka.
Derek nagyszerű képet festett az album számára. A kopaszra borotvált Eddie sikertelen szabadulási kísérletét láthatjuk kényszerzubbonyából, valamint a nyakára erősített fémbilincsből.
Az albumot egy intenzív Harris dal nyitja, briliáns dobszólóval indul, ahol rögtön megismerhetjük Nicko később stílusjegyévé váló virtuóz dobjátékát. Az egész lemezen,de főleg ebben a dalban hihetetlen dolgokat művel, szinte végigszólózza az egész számot. Ez a lehengerlő Where Eagles Dare (Ahová a sasok merészkednek), ami az Alistair MacLean regényéből készült Brian G. Hutton rendezte 1963-as második világháborús film témáját dolgozta fel. Ez volt a Kémek a Sasfészekben. Steve kommentárja: "Ez a "Piece of Mind" album nyitónótája. A középső instrumentális rész alatt gépfegyverropogásszerű hang hallatszik. Nem túl hangos, mert azt akartuk, hogy akik meghallgatják néhányszor a dalt, felkapják rá a fejüket: "Mi ez?"" 
A következő szám Bruce szerzeménye a Revelations (Látomások). A dal megírásában Bruce-t erősen befolyásolták Aleister Crowley, az atheista filozófus munkái. Az első verszak: Óh, Föld és Oltár Istene Hajolj le, és halld meg sírásunk Földi uralkodóink botladoznak, Népünk sodródik és pusztul, Az aranyfalak eltemetnek minket, A megvetés kardjai kettéosztanak Sújts le reánk villámoddal Vedd el büszkeségünket." G.K. Chesterton: Angol zsoltárának részlete.
Steve:"Ez Bruce nótája. Számomra úgy hangzik, mint egy Wishbone Ash nóta keményebb verziója. Kicsit talán a Jethro Tull-ra is emlékeztet. Bruce és jómagam nagy Tull-rajongók vagyunk. A "The Trooper" kislemez B-oldalára fel is vettük tőlük a "Cross-eyed Mary"-t. A "Revelations" sokkal inkább koncertnótának készült. Általában ez a helyzet velünk, a számok sokkal jobban hangzanak élőben, mint a lemezen."
 
A harmadik szám volt a kislemezről már ismert Flight of Icarus (Ikarusz szárnyalása).
 Következik a Die With Your Boots On (Csizmában halj meg). Steve:"Adrian és Bruce hozta a fő riffet. Bruce írta a szöveget. Én hoztam a refrén alatti akkordozós részt és azt az átkötő részt, ami a fő refrénbe vezet át. Ez is a személyes kedvenceim közé tartozik. A sok akkordozás miatt kicsit furcsa a hanghatása, és pont ez az, amiért annyira szeretem. Élőben egy nagyon erőteljes nóta." A dal egy kicsit a nukleáris holokausztot megjósoló, az apokaliptikus jövőben játszódó nóta, amelyben szó esik Notradamus jóslatairól is: 13-án a Fenevad Felkel, A Francia sejtett valamit Földrengéseken és éhinségen át A Hadúr feltámad. Rémület, Halál, Pusztulás, Ömlik a Keleti homokból De a jóslatok valósága Mindig a kezedben van.”
A folytatás egy nagy „sláger” a The Trooper (A lovaskatona). Steve:"A dal a Krím-háborúról szól, ahol az angolok az oroszok ellen harcoltak. Alapja a háború legnagyobb és legvéresebb csatája,a balaklavai ütközet. Egy téves parancs miatt közel 700 angol lovas katona vesztette életét az orosz ágyútűzben. A kezdő résszel megpróbáltuk visszaadni a galoppozó lovak által keltett hangulatot a könnyűlovasság támadása során." A nóta emléket állít a Lord Cavalry vezette angol könnyűlovas dandár hősiességének
A Still Life (Csendélet) Harris szavaival: "Egy olyan srácról szól, akit mágnesként vonz egy tó vize. Arcokat lát a vízben. Rémálmai vannak, és végül beleugrik a tóba magával rántva a barátnőjét is. Nagyon élvezzük játszani, mert sok váltás található benne. Megint csak egy hangulatot teremtünk a kezdéssel, aztán bejön a kemény gitárhangzás. Adrian játsza az első szólót, majd pedig egy kemény basszus és dobrész következik, ami egyenesen a riff csúcsán megy keresztül. Nagyon szeretem ezt a részt!" A dal Ramsey Campbell „The Inhabitant of the Lake” (A tó lakója) című rövid sztorija alapján íródott.
A következő Quest for Fire (A tűz keresése), a francia-kanadai rendező Jean-Jacques Annaud 1981-es A tűz háborúja című filme alapján íródott. A dal a tűz uralásáért folytatott harcot írja le az őskorban. Harris a film eseményeit sorban követve, mintegy összegzést készítve írta a dalszöveget.

A Sun and Steel (Nap és Acél) a legendás japán szamurájról Miyamoto Musashiról íródott. Ő az első kardcsatáját 13 éves korában nyerte meg. A dalszöveg utalásokat tartalmaz Musashi könyvére, melynek címe: „A Book of Five Rings” (Az öt gyűrű könyve). Steve:"Bruce írta a szöveget. Egy japán srácról szól, aki nagyon keményen edzett éveken keresztül, most pedig harakirit készül elkövetni. Szerintem nagyon jó koncertnóta lehetett volna belőle, ennek ellenére sosem játszottuk élőben."

A záró szám a To Tame a Land (Megszelidíteni egy földet). Steve:Frank Herbert "A "Dűne" című könyve az alapja, aminek nagy rajongója vagyok. Ez a legjobb dal, amit valaha is írtam. Nagyon elégedett voltam a "Phantom"-mal, de most azt kell mondjam, hogy ez a legjobb!" A szám címe Dune lett volna a könyv után, de végül jogi problémák miatt át kellett nevezni.

A turné is bombasiker lett, bekövetkezett az amerikai áttörés is, az USA-ben is több mint egymillió példányt adtak el az LP-ből, valamint ekkor vált a koncertek nélkülözhetetlen kellékévé Eddie, a kabalaszörnyeteg.

 A turné brit koncertjei teltház előtt folytak. Lezárásképpen pedig négy estén át, május 25-28-ig, a Hammersmith Odeonban léptek fel. Anglia után júniusban Európa következett, melynek keretében először léptek fel Finnországban és Luxemburgban. Érintették még Belgiumot, Hollandiát és a többi skandináv országot. Június 12-én Amszterdamban fejeződött be (egy időre) az európai túra.

Egy nappal az USA turné előtt június 20-án jelent meg a következő maxi a „The Trooper” (A lovaskatona) címmel.

 

Kép

 

 

Megjelenés: 1983. június 20.

1.The Trooper ( Harris)
2.Cross-Eyed Mary (Anderson)

 

 

 

 

A borító már a kopasz Eddie-t mutatja egy véres csata túlélőjeként, kezében karddal és a brit zászlóval. Visszatérő motívumként a háttérben megjelenik a halál kaszása (Doctor Death) is. A „Flight of Icarus-hoz hasonlóan bejutott a Top 20-ba, és egész a 12. helyig tornázta fel magát. Bónusznótaként a legendás Jethro Tull klasszikusa, a „Cross-Eyed Mary” (Kancsal Mary) hallható rajta. A videóklip kedvéért külön felállították a színpadot, hogy egy koncertnek tűnő felvétel készüljön. Bevágásokat is használtak a „Die With Your Boots On” című filmből. 

Az első teljes főzenekari turné az USÁ-ban és Kanadában a maxi megjelenésének másnapján, június 21-én kezdődött Casperben. A túra közepén, júliusban jelent meg a Maiden második videója „Video Pieces” címmel. A viszonylag rövid (18 perces) anyag a „The Number of the Beast” és a „Piece of Mind” lemezek promóciós klipjeit tartalmazza.

 

Kép

 

A „Beast on the Road” turnéhoz hasonlóan a „World Piece Tour” egyik kiemelkedő fellépése október 8-án volt a Madison Square Garden-ben 18 000 ember előtt. Az eseményhez külön reklámpóló is készült. Az elején a Szabadságszobor volt látható a Trooper figurával a háttérben, a hátulján pedig a Madison épületét ábrázolta, amint egy agy „kukucskált ki” a tetejéből.
Október 25-én St. Louise-ban ért véget az amerikai turné, ami aztán a németországi Hannoverben folytatódott november 7-én. A javarészt német koncertekből álló fellépések közé francia, svájci és spanyol fellépések is beékelődtek. A milánói koncert elmaradt, mivel az Alpokban dúló hóviharok megakadályozták a csapatot az odautazásban.
A World Piece Tour utolsó fellépése december 19-én volt Dortmundban. A turné méltó befejezéseképpen a ZDF fesztivál főzenekaraként lépett fel a Maiden. Olyan nagyságok játszottak még a két napos rendezvényen mint Ozzy Osbourne, a Judas Priest, a Scorpions, a Def Leppard, a Quioet Riot, az MSG és a Krokus. Európa szinte minden TV csatornája (köztük a miénk is) közvetítette az eseményeket, az egyik momentum kivételével. Az történt ugyanis, hogy a csapat úgy döntött, a turné utolsó koncertje lévén véget vet Eddie uralmának, s a zenekar tagjai a színpadra lépő 3 méteres szörnyet kegyetlenül agyonverték!!

 

És itt egy érdekesség: az Iron Maiden nemcsak a zenekar volt, hanem a koncertezéssel párhuzamosan, a csapat tagjaiból és az őket körülvevő emberekből – Steve Harris csapatkapitány hatékony közreműködésével – focicsapat alakult!! Így a Maiden nemcsak a koncerttermek színpadain, hanem a focipályákon is gyakran feltűnt.
Néhány emlékezetes meccs: 1982. Beast on the Road turné – Iron Maiden-Scorpions 0:0; 1983 A World Piece Tour keretén belül ’83 június 6-án Koppenhágában megmérkőztek a Ritchie Blackmore vezette Rainbow tagjait felsorakoztató csapat ellen. Nicko volt a kapus, Steve a középcsatár, Dave a jobboldali, Adrian a baloldali középpályás, Bruce pedig a csapat motorja középen. Rajtuk kívül még roadiek játszottak a meccsen. Villámkezdést produkálva (Steve kezdte meg a gólgyártást) 20 perc alatt 3 gólos előnyt szereztek. A szünetben Blackmore ( a zenekarból való kirúgással fenyegetőzve) feltüzelte társait, aminek következtében feltámadt a Rainbow, és hamarosan kiegyenlítettek. Dave újra vezetéshez juttatta a Maident, de a vége felé ismét kiegyenlített az ellenfél. Ekkor már mindenki nagyon fáradt volt, de utolsó erőtartalékait is mozgósítva a 86. percben megszerezték a győztes gólt: Iron Maiden-Rainbow 5:4 ’83-ban a Fastway nevű csapat a Maiden tagjaival kiegészülve a montreáli olimpiai stadionban az FA kupamérkőzés felvezetéseként a Music Express zenei újság legénységével. Sajnos itt a mintegy 10.000 (!) néző előtt megrendezett mecsen: Music Express-Fastway-Maiden 2:1   
 
Az 1983-as év zárásaként, a dortmundi fesztivált is egy focimeccsel színesítették: Peter Meusch és a Def Leppard kihívta egy focimeccsre a Maiden focicsapatát. A kezdeti Leppard sikerek után, nagy csatában végül 4:2 lett a végeredmény a Maiden javára. Steve szerezte az összes gólt. Iron Maiden-Def Leppard 4:2
Ezzel be is fejeződött a 83-as év, melynek elért eredményei után a zenekar magabiztosan várhatta az új esztendő beköszöntét. A közel 200 koncertből álló World Piece Tour azért megviselte a zenekart, ezért a ’84-es év egy rövid pihenővel kezdődött, majd január végén Jersey-be utaztak, a Le Chalet hotelbe, hogy ott írják meg a soron következő lemezüket. Hat hetet vett igénybe az új dalok elkészítése, majd begyakorlása. A felvételek márciusban kezdődtek el a korábban már bevált Compass Point Stúdióban, a Bahamákon, Nassauban. Jól haladtak a munkálatok, Martin Birch májusban már New Yorkban, az Electric Ladyland stúdióban keverte a lemezt. Amíg Martin keverte a lemezt, a zenekar két hét pihenőt kapott.
De nem maradhatott el ismét a foci sem: a zenekar az év elején megmérkőzött a Rajongói Klub irodistáiból álló csapat ellen. Nicko ez előző esti „erőnléti edzés” miatt nem volt bevethető állapotban, de a többiek bombaformában voltak és végül: Iron Maiden-Rajongói Klub 8-2

Júniusban négy hét intenzív próbaidőszak következett Floridában. Augusztus 3-án tartották a főpróbát Hannoverben, ahol felépítették az egész színpadot, a fényberendezéseket, a hangerőt, a show-elemeket, mindent kipróbáltak külön-külön majd együtt is. Minden készen állt arra, hogy a zenekar megkezdhesse az eddigi legnagyobb erőpróbáját, a „World Slavery Tour-t”, ami több, mint egy év alatt 26 országba látogatott el, közel 200 koncerttel.

A műsor

Kép

 

Churchill's speech / Aces High

2 minutes to midnight

The trooper

Revelations

Flight of icarus

Rime of the ancient mariner

Murders in the rue morgue

Phanom of the opera

Powerslave

Losfer words

Wrathchild

22 accacia avenue

Children of the damned

Die with your boots on

The number of the beast

Hallowed be thy name

Iron maiden

Run to the hills

Running free

Sanctuary

 

Étvágygerjesztőként augusztus 6-án jelent meg az előzetes maxi a „Two minutes to midnight”.

 

Kép  

 

Megjelenés: 1984. augusztus 06.


1.2 minutes to Midnight ( Smith / Dickinson)
2. Rainbow"s Gold (Slesser/Mountain)

3. Mission from 'Arry (Harris, McBrain)

 

 

 

A maxi a UK. lista 11. helyéig jutott. A B-oldal ismét egy feldolgozást tartalmaz, a Rainbow’s Gold-ot, ami eredetileg egy Beckett nóta volt, valamint egy érdekes és meglepő felvételt is „Mission from ’Arry’„ címmel. A „szerzők” Harris és McBrain, a „hangmérnök” pedig maga Dickinson volt, és az egész tulajdonképpen nem más, mint egy meglehetősen éles hangvételű vita, ami 1983. augusztus 18-án Allentown-ban tört ki a koncert után. Az előzménye egy a koncerten történt esemény volt. Nicko épp dobszólóba kezdett, amikor Steve basszuscucca kiment. Harris ekkor szólt az egyik roadie-nak, Bill Barclay-nek, hogy menjen és mondja meg Nickonak, hogy próbálja meg kicsit megnyújtani a szólóját, amíg rendbehozzák a hibát. A baj csak az volt, hogy Bill nem dob-roadie volt, és nem tudta, hogy menjen oda beszélni Nickoval, végül elkezdett integetni neki, és közben megpróbálta túlüvölteni a zajt. Nicko nem értette az üzenetet, viszont megzavarta a kalimpálás, és elrontotta a szólóját. A buli után dühében leütötte a srácot, ami egy hatalmas veszekedést eredményezett közte és Steve közte. A feszültséget még jobban fokozta Bruce megjelenése egy walkmannal. Steve kiszúrta a magnót, és azt mondta: „Mi a picsa felvétel ez?” (Ez hallható utolsó rögzített mondatként). Nicko erre odarohant, és elkezdett ugrálni a walkman-en. Csakhogy Bruce-nak fel volt véve egy csomó ötlete és szövege a kazetta másik oldalára, ezért félrelökte Nicko-t és elvitte a kazettát.

Derek egy politikai hangvételű borítót készített, amin Eddie mint a háború rémével fenyegetőző fegyveres katona tűnik fel. A háttérben egy gombafelhő és a nagyhatalmak zászlói láthatóak. A számhoz készített videóklip, az „Icarus-hoz” hasonlóan művészire sikerült. A zenekar szereplése szinte minimális a videón, egy-két koncertbevágástól eltekintve egy remekül összerakott történet uralja az egész felvételt, amit augusztus 4-én rögzítettek Hannoverben.

 

Három nappal a maxi megjelenése után, augusztus 9-én, egyenlőre nagylemez nélkül indult el a „World Slavery Tour” Lengyelországban, Varsóban, ahol korábban még sosem járt a Maiden. Az öt lengyel koncert mindegyike teltházas volt. Az eseményhez külön plakát is készült, ahol Eddie egy fal tetején ül, kezében a lengyel és a brit zászlóval. 

 

Kép

Ezután Ausztria következett, majd augusztus 17-én az első magyarországi fellépés a Budapest Sportcsarnok parkolójában. Az előzenekar az azóta már feloszlott P. Box volt. Nagy eseménynek számított ez a koncert a hazai rockéletben, aminek ékes bizonyítékaként több mint 25. 000 ember volt kíváncsi a Maiden-re, majd ez a szám a koncert végére 55. 000-re duzzadt, mivel a szervezők végül kénytelenek voltak megnyitni a kapukat, mert félő volt, hogy a kívülrekedtek bedöntik azokat. Ez akkoriban az együttes egyik legnagyobb fellépése volt, melyet azóta is gyakran felemlegetnek a zenekar tagjai.
Még mindig Kelet-Európában maradva, Budapest után az akkori Jugoszlávia következett, majd francia, spanyol és portugál fellépések egészen szeptember 8-ig.
A madridi koncert napján, szeptember 3-án jelent meg a régvárt új lemez a „Powerslave”

 

Kép  Megjelenés: 1984. szeptember 03.

 

1. Aces High (Harris)
2. 2 minutes to Midnight

(Smith/Dickinson)
3. Losfer Words
(Harris)
4. Flash of the Blade
(Dickinson)
5. The Duellists
(Harris)
6. Back in the Village
(Smith/Dickinson)
7. Powerslave
(Dickinson)
8. Rime of the Ancient Mariner
(Harris)

 

 

Az egy hónapja tartó turné kedvezően befolyásolta a lemez sikerét, és a listák 2. helyéig juttatta azt. Japánban egy speciális kiadás jelent meg, ami egy posztert és egy szövegkönyvet is tartalmazott.

Aces High (Ászok a magasban) Az intenzív Harris nyitódal a II. világháború angol pilótáiról szól, akik megpróbálták megvédeni hazájuk légterét a német ME-109-esektől. "Ászoknak" azokat a pilótákat nevezték, akik már legalább öt ellenséges gépet lelőttek. A dal folytatja az olyan remek Maiden harci dalok tradícióit, mint az Invaders és a The Trooper. 

A kezdéshez hasonló lendülettel folytatódik az album a "Two Minutes To Midnight" (Két perc éjfélig) segítségével, ami egy Smith-Dickinson mű. Talán ez a "legfémesebb" szám, amit Adrian valaha is írt. Erőteljes gitártémái igazi koncertkedvenccé tették. Bruce szövege viszont meglehetősen szövevényes. Egy kusza jövőképet ír le, aminek a háború az alapgondolata, áttételesen összekapcsolva a politikával. A Two Minutes To Midnight-hoz kötődött az albumot beharangozó kislemez, és egyben erre a dalra készült az első olyan videóklip is, amely nem a zenekart állítja a középpontba, hanem egy kerek, egész történetet mutat be. A dal alapja Stanley Kubrick klasszikus filmje, a Dr. Strangelove.

Losfer Words (Big ’Orra) (Kifogyva a szavakból (Nagy horror). A Maiden negyedik instrumentális nótája. A cím furcsaságát az adja, hogy az irodalmi angol használata helyett a szavakat a kelet-londoni (East End-i) kiejtés szerint "fonetikusan" írták le. Ennek megfelelően a "Losfer Words" a "Lost For Words", azaz a "kifogyva a szavakból" kifejezésből alakult ki, míg a "Big 'Orra" a "Big Horror" (Nagy horror) kifejezést rejti.
Flash of the Blade (A penge villanása) A dal társaihoz hasonlóan egy erőteljes darab, amit Bruce "dühös" énektémája még agresszívabbá tesz. Egyedül a refrénnél megy a magasabb hangtartományokba. A szöveg a történelem nagy kardforgatóinak állít emléket. A témaválasztás nem véletlen, hiszen Bruce maga is kiváló vívó. A dal szerepel Dario Argento 1985-ös Phenomena című alkotásához készült filmzenealbumon is.
A lemezoldalt Steve szerzeménye zárja, a "The Duellists" (A párbajozók). Alapja Ridley Scott azonos című debütáló filmje, valamint Joseph Conrad egyik könyve, a "The Duel" Steve ez esetben egy párbaj lefolyását írja le a kezdeti konfliktustól egészen a végkifejletig.
A 'Back In The Village' (Újra a Faluban) egyértelmű folytatása a '82-ben íródott 'Prisoner'-nek. Akkor a főhőst egy Falu nevezetű helyen tartották fogva, s számmal helyettesítették a nevét. Most pedig hősünk, a 6-os visszatért, hogy elpusztítson mindent.
A lemez címadó szerzeménye a ’Powerslave’ (Rabszolgaerő). Bruce szövege az ókori Egyiptomba repít minket, megértéséhez azonban tisztázni kell - a szövegben is szereplő - két személy, Ozirisz és Hórusz mitológiában elfoglalt helyét és szerepét. Ozirisz volt egyszemélyben a termékenység istene és a halott király megszemélyesítője. A halott Ozirisszé változott, az alvilág urává, a halott király fia, az élő király azonossá vált Hórusszal, az ég urával. Ozirisz és Hórusz tehát apa és fia voltak. Bruce: "Egy fáraóról szól, aki egész életét abban a hitben élte le, hogy ő isten a Földön és mindenható. Most, hogy meg kell halnia, ráeszmél, hogy egész életében a hatalmának volt a rabszolgája, most pedig a halál rabszolgája. Amikor eltemetik az egész udvartartásának követnie kell őt a halálba, és semmit sem tehet ellene."
A több, mint 13 perces 'The Rime Of The Ancient Mariner' (Az öreg tengerész regéje), Samuel Taylor Coleridge azonos című eposza alapján íródott, olyannyira, hogy Steve még két idézetet is átvett az eredeti műből. A rendkívül összetett, és bonyolult dal négy fő részből épül fel. Az első szakaszt Steve kedvenc galoppozós témája uralja. Ezután egy sejtelmes rész következik. Néhány effekt kivételével csak a basszusgitár szól, valamint egy idézet hangzik el. Ezt követi egy jól felépített rész tele szólókkal és ikergitár-betétekkel amit Bruce sikolya és sátáni kacaja vezet be. A dal végén pedig visszatérnek a galoppozós gitártémák.

A borító Eddie-t fáraóistenként ábrázolja, amint a neki épített piramisban eltemetik. A piramisok ábrázolását egy kalandfilm, az Indiana Jones trilógia ihlette. A borítón egy nehezen észrevehető felirat is található Jones tiszteletére. („Itt járt Indiana Jones!”) A hátoldalon még egy szarkofág is látható, amibe Eddie tetemét helyezték. Egy szellemalak áll a szarkofág mellett, Anubisz a sakálfejű isten, aki a temetők és a balzsamozás istene volt az egyiptomi mitológiában. A belső borító nem az eredeti sírkamrában, hanem egy fotóstúdióban készült Los Angelesben.

 

Kép

A gigantikus „World Slavery Tour” szeptember 11-én a Powerslave album kiadásával megerősödve Nagy-Britanniában folytatódott egészen október közepéig. Az angliai fellépések lezárása egy négy estés koncertsorozat volt a londoni Hammersmith Odeonban október 8-12-ig. A show-k rögzítésre kerültek egy esetleges koncertlemezhez. Ezután egészen a hónap végéig francia, belga és holland koncertekkel fűszerezett németországi turné következett.

 

 A német turné alatt jelent meg október 22-én a következő maxi, az „Aces High”.

Kép

 

 Megjelenés: 1984. október 22.

 
1. Aces High (Harris)
2. King of Twilight (Nektar)

3. Number of the Beast (live)

 

 

 

 

Az UK lista 20. helyéig jutott. A címadó dal mellett a B oldal a „King of Twilight” című feldolgozást tartalmazza a Nektar zenekartól. A dal eredetije a Nektar „Toe in the Ocean” lemezén található. A Maiden által játszott verzió középrészénél egy éles zenei törés hallható, aminek az az oka, hogy valójában két számot dolgoztak össze („Crying in the Dark”, „King of Twilight”), s csak a King of Twilight címet használták. Ráadásként még a „The Number of the Beast” egy koncertváltozata szerepel rajta.

A borítón Eddie veszett pilótaként tűnik fel, amint éppen megsemmisít egy-két ellenséges gépet. A maxi hátoldalán is van egy kép Eddie gépéről. Az angol pilóták kereszttel, vagy valamilyen egyéb jellel jelölték a lelőtt ellenséges gépek számát a pilótakabin alatt. Eddie gépén is ez látható, de keresztek helyett az addigi nagylemezek „Eddie-fejeit” láthatjuk áthúzva, majd egy kérdőjel jelzi, nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

 

Kép

 

Az „Aces high” videóklipje a „Two minutes to Midnight” videójával egyidőben készült Jim Yukich és Kenny Fuerman rendezésében. Az előtte hallható idézet Winston Churchill-től való, amit 1940. június 4-én mondott el. Az idézetet, valamint a dalt a II. Világháború idején vetített filmhíradó részletek kísérik. Létezett egy bevágások nélküli változat is, de az előbbi terjedt el. 

 

 

Novemberben a skandináv országokban folytatódott a „World Slavery Tour”, majd Európa többi országa következett egészen november 14-ig. Ekkor- először a turné kezdete óta- egy hosszabb szünetet tartott a zenekar, aminek az volt az oka, hogy a show átköltözött az Államokba.

November 24-én Halifax-ban kezdődött el a kanadai kirándulás, ami aztán december 10-én lépett az USA területére, Seattle-ben. Az év utolsó koncertje az ország középső részén, Chicagoban volt december 21-én. Újabb rövid pihenő következett, mindenki hazatérhetett egy kicsit a családjához. Nem sokat pihenhetett azonban a Maiden legénysége, hiszen a show-nak folytatódnia kellett. Január 3-án Cincinnatiban kezdődött a „World Slavery Tour” 85-re eső része.
Január 11-én – megszakítva az amerikai fellépéssorozatot – a zenekar Brazíliába repült, hogy felléphessen Rio de Janeiroban, a híres „Rock in Rio” fesztiválon, majd pedig visszatértek az Államokba, és két bemelegítő koncert után New York-ban vetették meg a lábukat egy egész héten át. Január 17-24-ig hét estén keresztül játszottak volna a Radio Music Hall-ban, de végül Bruce vírusos megbetegedése miatt az utolsó két estét le kellett mondaniuk. Később a New York-i tél az egész zenekart megviselte, és a beszerzett influenza miatt is le kellett mondani a Glen Falls-i koncertet is.

A turné 28-án Largoban folytatódott, s meg sem állt egészen március végéig. Ennek az időszaknak az egyik legjelentősebb fellépése Los Angelesben volt, ahol március 14-17-ig négy teltházas koncertet adtak a Long Beach Arenában. A Hammersmith Odeon után itt is rögzítették a show-t, mind szalagon, mind videón. Az USA turnét - egy időre – a hawaii koncert zárta le március 31-én Honoluluban. Ezután két hét szünet következett a japán fellépések előtt.

Április 14-én négy koncerttel két helyszínen, Tokióban vette kezdetét a rövid Japán turné. Egy-két vidéki fellépés után 25-én be is fejeződött ugyanott, ahol elkezdődött. Egy hét szünet, majd május 2-ától egy hétállomásos ausztrál körutazás következett. Mielőtt a zenekar visszatért volna az Államokba, a turné záró szakaszára, megjelent a kelet-európai koncertek eseményeit bemutató videó „Behind the Iron Curtain” (A vasfüggöny mögött ) címmel, az Aces High, a Hallowed be thy Name, a Two Minutes to Midnight és a Run to the Hills felvételeivel.

 

Kép

 

Május 23-án Portland-ben kezdődött el a monstre turné utolsó szakasza. Szinte megszakítás nélkül beutazva az USA-t, a nyár közepéig tartott a körutazás. Július 5-én, a California állambeli Laguna Hills-ben tartották meg a turné utolsó koncertjét, ami után a meglehetősen kimerült zenekar 8 hónap pihenőt engedélyezett magának.

A megjelenés előtt álló Live after Death koncertlemez kapcsán két maxit is kiadtak. Az első még a nagylemez előtt, 85’ szeptember 23-án jelent meg, és a „Running Free” címet viselte.

 

Megjelenés: 1985. szeptember 23.

Kép

 

 

1.Running Free(live) (Harris/Di'Anno)
2.Sanctuary (live)

3. Murders in the Rue Morgue (live)

 

 

 

 

  

A B oldalon a Sanctuary és a Murders in the Rou Morgue élő felvétele szerepel. A címadó dal és a Sanctuary a Long Beach Arena-ban került rögzítésre 1985 márciusában, a Murders pedig 1984 októberében a Hammersmith Odeonban.

Leszámítva a Soundhouse Tapes és a Live+one kiadványokat, ez a lemez az első, ahol a borítón nem Eddie díszeleg, hanem egy koncertfotó.

Október 14-én megjelent a „Live after Death” című koncertlemez.

Megjelenés: 1985. október 14.

Kép

1. Aces High (Harris)
2. 2 Minutes to Midnight(
Smith / Dickinson)
3. The Trooper
(Harris)
4. Revelations
(Dickinson)
5. Flight of Icarus
(Smith/Dickinson)
6. Rime of the Ancient Mariner
(Harris)
7. Powerslave
(Dickinson)
8. The Number of the Beast
(Harris)
9. Hallowed Be Thy Name
(Harris)

10. Iron Maiden (Harris)
11. Run to the Hills
(Harris)
12. Running Free
(Harris/Di'Anno)
13. Wratchild
(Harris)
14. Children of the Damned
(Harris)
15. 22 Acacia Avenue
(Harris/Smith) 
16. Die With Your Boots On
(Smith/Dickinson/Harris)
17. The Phantom of the Opera
(Harris)

 

A dupla album a sikerlisták 2. helyére került, s ezzel méltó helyet foglalt el olyan zenekarok koncertlemezei, mint a Deep Purple „Made in Japan” albuma, vagy a Scorpions „World Wide Live” című remekműve mellett. A felvételek a „World Slavery Tour” két helyszínéről valók. 

Az eredeti terv az volt, hogy az 1984. október 8. és 12-e között rögzített négy Hammersmith Odeon-beli koncert anyagából válogatnak majd a lemezhez. 1984. március 14 és 17 között újabb négy show-t rögzítettek a videó kedvéért. A helyszín a Los Angeles-i Long Beach Arena. A felvételek visszahallgatásakor kiderült, hogy a Long Beach hanganyaga jobb, ezért döntöttek úgy Harrisék, hogy a lemez háromnegyed részét a Los Angeles-i, negyedrészét pedig a londoni koncert teszi majd ki.

A felvételek keverése ’85 június 8-a és augusztus 3-a között történt meg a Los Angeles-i Record Plant Studio „A” stúdióban. A keverőpult mögött ezúttal is Martin Birch ült. Az album borítója különösen jóra sikeredett. Derek „R.I.P.” Riggs „kirobbantotta” Eddie-t a sírjából, miközben a háttérben a várost hatalmas villámok rombolják porig. Az égen megjelenik a kaszás is, jelezve, hogy itt a gonosz újjászületésének a napja. A képnek létezik egy vidámabb változata is, de az előbbiek miatt a ténylegesen felhasznált festmény sokkal hatásosabb.

Azonos címmel egy 90 perces videó is megjelent, szintén csak a Long Beach Arena anyagával, bónuszként a Sanctuary felvételével.

A másik maxi december 2-án Run to the Hills címmel jelent meg.

 

Megjelenés: 1985. december 02.

Kép

 

1.Run to the Hills (live)
2.Phantom of the Opera (live)

3. Losfer Words (Big 'Orra) (live)

 

 

 

 

 

 

A B oldalon 2 Hammersmith Odeon felvétel található: a Phantom of the Opera és a Losfer Words (Big ’orra). A címadó dal pedig a Long Beach Arena-t képviseli.

Ez estben már újra feltűnik Eddie, de a „kép” itt sem áll össze rendesen, hiszen a borítóról az operaház fantomjaként riogat minket Eddie-bátyó, ezért a maxi címéhez kevés köze van. Esetleg a B oldalon szereplő azonos című dallal állhat összefüggésbe a dolog.
A maxi kiadása után a hiperaktív Nicko és Adrain egyesítette erőit egy kis jammelés erejéig. Az akcióhoz már társakat is találtak. Nicko először régi haverját Mark Connellyt hívta le, aki basszuson játszott. Utána jött Adrian két volt Urchin-os zenésztársa, Dace Colwell és Andy Barnett, majd a végére előkerült az a Kenney Mountain is a Beckett-es időkből, aki társírója volt a Maiden által is eljátszott Rainbow’s Gold című dalnak.
A jamnek indult akció annyira jól sikerült, hogy intenzív próbálásba csapott át a játszadozás. Innen már egyenes út vezetett egy esetleges titkos fellépéshez. A kitűzött dátum december 21-e volt, helyszíne pedig a Marquee Club. Nickoék úgy döntöttek, hogy ne csak egy alkalomra szóljon a „dolog”, ezért pár nappal a Marquee fellépés előtt Sherman Tankers álnév alatt Gravesendben a Red Lion Clubban játszottak egy bemelegítő bulit.

A Marquee estéjén már a The Entire Population of Hackney nevet használták, hogy ezzel is titkosítsák a fellépést. A rajongókat azonban – akik félóra leforgása altt elkapkodták az összes jegyet – nem lehetett becsapni. Arra azonban, ami a koncerten történt még ők sem számítottak.

A buli mindjárt a Juanita érdekes változatával indult, s már itt szembesültek a rajongók azzal a ténnyel, hogy Adrian barátunk kellemes hanggal is rendelkezik, azon kívül hogy kiváló gitáros. A folytatásban olyan dalok kerültek elő, mint a Reach Out, a That Girl, vagy a Silver and Gold, valamint Alice Cooper School’s Day című klasszikusa egy remek Nicko dobszólóval megspékelve. Az igazi csemegézés azonban a koncert utolsó szakaszában érkezett el, amikor a színpadra lépett a teljes Iron Maiden legénység, hogy együtt eljátszanak néhány dalt. A közönség megvadult, főleg amikor a „nagyzenekar” belekezdett a 2 Minutes to Midnight-ba, majd pedig folytatta a Losfer Words előadásával. Zárásként a ZZ Top Tush című dala, valamint a Thin Lizzy klasszikusa a Rosalie hangzott még el.

Itt lezárult egy korszak a Maiden életében. Tíz év telt el azóta, hogy Steve Harris álma testet öltött az Iron Maiden képében. A kezdeti nehézségek után a kitartó munka végül meghozta gyümölcsét, s a 80-as évek közepére a legnagyobbak közé emelte a Vasszűzet.

Kezdődjön a következő 10 év!!!

 

( Készült az IRON WHAT fanzine felhasználásával ) 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mhqggz

(pzexms, 2018.07.11 07:41)

[url=http://levitranew.com]levitra 20 mg price[/url]
levitra vardenafil para que sirve
levitra orosolubile da 10 mg http://levitranew.com

cialis online usa

(xhzfrr, 2018.07.10 11:18)

[url=http://canadian-pharmasy.com]what does cialis do[/url]
cialis malaysia where to buy http://canadian-pharmasy.com

zipielo

(Cispono, 2018.07.09 21:11)

[url=http://minowi.com/]minowi.com[/url]

vidytt

(qoltnr, 2018.07.05 21:48)

[url=http://propecial.com]is it legal to buy propecia online[/url]
propecia plus avodart http://propecial.com

cheap levitra singapore 418 mg

(Edgarutink, 2018.07.03 07:03)

Hi there! [url=http://levitranmh.party/#purchase-vardenafil]cheap levitra no prescription[/url] very good site.

rjedim

(vzsegv, 2018.07.01 03:33)

[url=http://canadian-pharmacyon.com]cheap viagra 100mg[/url]
buy viagra online reddit http://canadian-pharmacyon.com

набор шахматы и нарды купить подарочные

(Gimothyput, 2018.06.28 11:51)

подарочные шахматы резные
[url=http://ru-skript.ru/user/Bevinwob/]набор шахматы и нарды купить подарочные[/url]
[url=http://xt600.ru/users/BevinBek]шахматы подарочные купить в томске[/url]
[url=http://www.baurock.ru/phforum/index.php?showuser=497407]шахматы подарочные купить нижний новгород[/url]
[url=http://neuro-online.ru/users/Bevindar]подарочный набор для мужчины шахматы[/url]
[url=http://forum.mama.by/member.php?u=391]нарды подарочные шахматы с[/url]

LGMGMLCXFHVDXHVD643

loyize

(pwywpp, 2018.06.26 21:33)

[url=http://canadian-pharman.com]viagra online[/url]
ordering viagra online usa
como tomar viagra generica http://canadian-pharman.com

ufjgef

(apjfyl, 2018.06.24 19:13)

[url=http://canadian-pharmacyc.com]cialis vs viagra[/url]
viagra going generic http://canadian-pharmacyc.com

ttpayy

(tppvhd, 2018.06.19 10:52)

[url=http://canadian-pharman.com]cheap viagra uk[/url]
buy viagra online usa
viagra buy online singapore http://canadian-pharman.com

World Slavery Tour

(Barnabás, 2010.04.29 21:47)

Én úgy tudom,hogy az 1984.nyári,kelet-európai koncertsorozatnak volt csehszlovákiai állomása is. Így lehetett??

World Piece Tour

(Barnabás, 2010.04.05 20:45)

Ez milyen borító? Készült a turnéról valamilyen hang,vagy képanyag? Vagy ez a turnéplakát? Mert azt nehezen tudom elképzelni,hogy ilyen megszabott sorrendben játszották volna a nótákat a bulikon!

1982

(Barnabás, 2010.03.31 22:24)

Micsoda szenvedés lehetett Steve-nek,hogy 1982 nyarán,az amerikai turné alatt nem nézhette az angol válogatott meccseit a spanyolországi VB-n!

HM World top band

(Barnabás, 2010.03.28 22:26)

Nagyon örülök,hogy az előző részhez hasonlóan nagy részletességgel folytatódik a sztori! És megvannak a 82-es lemez számaihoz a történetek is!
Az 1982. márc.20.-ai,londoni buli aztán rajta volt a The Early Days DVD-n,és szerintem egyáltalán nem rossz minőségű!


« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7