Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Iron Maiden - a kezdeti évek 1975-1981

2010.02.27

 

 

Kép

 

Az Iron Maiden egy angol heavy metal banda kelet Londonból a NWOBHM (New Wave Of British Heavy Metal) mozgalomból. 1975-ben alapította Steve Harris, basszusgitáros, aki korábban a Gypsy's Kiss és Smiler formációk tagja volt. Az Iron Maiden egyike a legsikeresebb és legbefolyásosabb bandáknak a heavy metál stíluban a maga világszerte eladott ~80 millió albumával.

 

Kép

 

A Maiden képviselte a műfajt számos fontos eseményen, a legjelentősebbek a Rock In Rio és az Ozzfest, a Black Sabbath oldalán, a doningtoni "Monsters of Rock" fesztivál, a "Download" fesztivál, a "Reading" és "Leeds" fesztivál.

Az Iron Maiden kabalafigurája Eddie, állandóan jelen van az album borítókon és természetesen az élő fellépéseken is fontos kellék. Derek Riggs rajzolta egészen 1992-ig, de volt több inkarnációja különböző művészektől, itt megemlítendő Melvyn Grant. Megjelent egy játékban, aminek a címe Ed Hunter, néhány könyvben, képregényekben és a bandával kapcsolatos különböző dolgokban (plakátok, képeslapok, stb).

 

                A kezdetek (1975-1981)

 

A kezdet:

 

Az Iron Maiden története 1971-ben kezdődött, amikor egy kelet-londoni tinédzser, Steve Harris 40 fontért megvásárolta élete első basszusgitárját, egy Telecaster másolatot. Korábban azt tervezte, hogy egy nap imádott csapatánál, a West Ham Unitednél fog focizni. Az álmodozás nem is volt alaptalan, hiszen az iskolai csapatban (Melbourne Sport), illetve egy hobbi-egyesületnél is futballozó Harrist valóban kiszemelte magának a West Ham, és egy profiszerződést kínált fel neki!! Az akkor 16 éves srácot azonban a profi élet, és az egyesület által felállított szabályok nem igazán nyűgözték le, így a tagság 8 hónapig tartott. Ahogy ő fogalmazott, ez a felkérés nagy megtiszteltetés volt számára, de rosszkor jött. Őt 16 évesen inkább a sörivás és a nők érdekelték, nem a profi futball világa az edzésekkel. Így Harris otthagyta a csapatot és a rockzene felé fordult.

 

Kép

Steve önállóan, kedvenc rocklemezeit hallgatva tanult meg basszusgitározni, majd iskolatársával, Dave Smith-szel megalakították a The Influence zenekart, amit később Gypsy’s Kiss-re kereszteltek át. 1973-ban léptek fel először a poplari tehetségkutató versenyen. Steve itt találkozott először Dave Beasley-vel, a koncert szervezőjével, aki később mint Dave Lights (Lámpás dave) vált ismertté. Bár a Gypsy’s Kiss 5 koncert után feloszlott, de ez volt az az állomás, ahol Steve megírta élete első nótáját, a „Burning Ambitions”-t (Lángoló becsvágy), ami egyben a legelső Iron Maiden nótának is tekinthető.

                               Gypsy’s Kiss

Kép

A Gypsy’s Kiss feloszlása után Harris a Smiler nevű formációhoz csatlakozott 1974 elején, akik ugyan játszották az „Innocent Exile” (Ártatlan száműzetés) egy korai változatát, de a „Burning Ambitions”-t mereven elutasították.

                                    Smiler

Kép

Végül Steve ráébredt, hogy az egyetlen lehetőség arra, hogy megvalósíthassa az ötleteit, ha megalakítja saját bandáját. Így aztán 1975 karácsonyán megszületett az Iron Maiden.

A névötletet az 1939-ben készült „ The Man In The Iron Mask” (A vasálarcos) című filmből vette. A „vasszűz” egy középkori kínzóeszköz volt, egy női testet formázó, belül szögekkel kivert fémkoporsó, ami a belehelyezett áldozatot halálra nyársalta.

A kezdeti felállásban Paul Day volt az énekes, Ron „Rebel” Matthews a dobos, a gitárosok pedig Dave Sullivan és Terry Rance. Az első Iron Maiden koncertet 1976 májusában, a stratfordi Cart & Horses pubban tartották meg.

             Az első koncert a Cart & Horses pubban

Kép

Hamarosan azonban tagcserékre került sor: Paul Day egy idő után távozásra kényszerült „energia és karizma hiánya miatt”. Helyére egy őrült Kiss rajongó, az ex Smiler-es Dennis Wilcock érkezett, aki példaképeit utánozva szeretett volna némi látványosságot csempészni a koncertekre. Maga az ötlet jó volt, Steve Harris később fel is használta a színpadképhez, de a módszer – pld. kardot nyelt, miközben vérkapszulát harapott el – egy kicsit erős. Ekkor tűnt fel Wilcock barátja, Dave Murray is a színen, akit Wilcock hívott meg a bandába, a 2 gitáros frusztálására. Murray játékát hallva a 2 gitáros döntés elé állította Harrist: „Vagy Ő, vagy Mi!”  Steve Dave mellett döntött, a másodgitáros pedig Bob Sawyer lett, aki ahelyett hogy kiegészítette volna Dave játékát, egyfolytában megpróbálta lejátszani őt a színpadról. Ennek az lett az eredménye, hogy 6 hónap múlva Bob is távozott.

                              Maiden 1976

Kép

 

Ekkor következett be az 1976-os év kiemelkedő jelentőségű eseménye: a canningi Bridge House-ban Harris újra összefut azzal a Dave Beasley-vel, aki annak idején megszervezte a poplari tehetségkutató versenyt. Az Iron Maiden éppen próbahelyet keresett, Dave pedig a saját lakását ajánlotta fel erre a célra, majd később saját készítésű fény- és füsteffektekkel is kisegítette a zenekart, melynek hatására megkapta a már említett Dave Lights becenevet. Persze ezek a technikai berendezések elég kezdetlegesek voltak: az alapot átalakított ablakkeretek, villanykörték és virágcserepek alkották. Mindezek a kis klubszínpadokon jelentősen hozzájárultak a látványhoz, de a porszívóból készített füstgépek és egyéb pirotechnikai eszközök gyakran veszélyessé váltak. (Pld. sikerült felgyújtani Steve Harris-t mindjárt a csapat legelső kelet-Londonon kívüli koncertjén…)
Dave legjelentősebb hozzájárulása a Maiden legendához „A Fej” (The Head), vagy londoni kiejtés szerint „The Ead” létrehozása volt. A zenekar mögé felszerelt egy villogó villanykörtékkel ékesített ablakkeretet, amelybe a Maiden logo mellé még egy – a képzőművészeti iskolából eltulajdonított, az egyik diák arcát mintázó – álarcot is elhelyezett. Az álarc szájrészén keresztül egy akváriumi levegőztető segítségével művért pumpált ki. Így született meg Harris fantáziaálma: EDDIE.

 Gary Bushell a „Running Free” című könyvében egy korabeli viccből vezeti le a szörny nevének létrejöttét. A vicc egy Eddie nevű gyerekről szól, aki test nélkül születik, csak 1 fejből áll. Az orvosok megnyugtatják a szülőket, hogy készítenek egy testet a srácnak 5 éves korára, és attól fogva Eddie normális életet élhet. Elérkezik a srác 5. születésnapja, és az apa boldogan újságolja a gyermeknek: „Fiam ma csodálatos ajándékot hoztunk neked!” Eddie azonban már nem bízik, ezért csak annyit szól vissza: „Csak nem egy újabb sapka?”

 

                    A Maiden a Bidge House-ban 1976

Kép

Mindeközben azonban folytatódtak a tagcserék, Dave Murray volt a következő távozó, akit Dennis idegesített fel annyira egy Bridgehouse-beli koncert előtt, hogy Dave inkább összepakolt és csatlakozott az Urchin-hoz, egy régi barátja Adrian Smith csapatához.

 

                              Maiden 76-os koncertek

Kép  

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

A banda ekkor úgy döntött, hogy egyelőre feladják az ikergitáros koncepciót, Terry Wapram-et vették be egyedüli gitárosként és leszerződtettek mellé egy billentyűst Tony Moore-t. Ron „Rebel” Matthews-nak nem tetszettek ezek a változtatások, így inkább elhagyta a zenekart. Őt Barry „Thunderstrick” Purkis-szal helyettesítették.

 

Kép

 

Egyetlen koncert kellett azonban csak ahhoz a Bridgehouse-ban, hogy nyilvánvalóvá váljon, billentyűnek nincs helye az Iron Maiden zenéjében. Moore kiszállt, majd hamarosan Wapram is követte, azt állítva, hogy billentyűk nélkül nem tud játszani. Ezzel a csapat újra háromtagúvá apadt. Steve ekkor ellátogatott egy Urchin koncertre, és rábeszélte Dave-t, hogy csatlakozzon újra a Maidenhez. Megtette. Aki azt gondolja, hogy ezek után talán stabilizálódott a csapat, az téved. „Thunderstrick” és Dennis Wilcock kilépett, majd közvetlenül a Dél-Londoni buli előtt Dave is távozott, immár másodszorra hagyva magára Harris-t. Ekkor már igazán kezdtek borúsan festeni a dolgok. Szerencsére Dave nem sokkal később visszatért, és az ex-Smiler-es Doug Sampson személyében egy dobosra is szert tettek. Miközben Steve, Dave és Doug hármasban felléptek, gőzerővel énekest kerestek. Steve egyik barátja beajánlotta Paul Di’Anno-t, akit a Red Lion pubban, Leytonstone-ban hallgattak meg. Steve azt mondta: "Egyfajta minőség van a hangjában, érdesség vagy nevezd, aminek akarod, ami nagyszerű élt ad neki." 1978 szilveszterén volt az első koncertje a Maiden tagjaként a Ruskin Arms-ban. A másodgitárosi poszt akkoriban kész átjáróház volt: 3 hónapig Paul Cairns, aztán 2 napig (!) Paul Todd, végül pedig Tony Parsons viselte ezt a címet.

 

                   Maiden koncert Tony Parsonssal

Kép

 

 

Több, mint 12 különböző felállás volt a '70-es években, mire kialakult egy stabilnak mondható csapat. Ekkoriban főként a főként punk klubjairól híres londoni East End környékén játszottak. Bár az Iron Maiden egy metal együttes volt, melynek zenéjére főként a Deep Purple, a Yes, a Wishbone Ash és a Black Sabbath voltak nagy hatással, a korai zenéjüknek kétségtelenül punk fennhangjai voltak.

                                  Dave és Paul

Kép

  

 

Paul Di'Anno-val a fedélzeten a zenekar pedig végre valódi potenciált jelentett az akkor (is) pezsgő londoni underground világban, koncertjeik egyre látogatotabbak lettek és hírűk szélsebesen terjedt. Köszönhetően főleg Di'Anno karizmájának és pankos attitüdjének valamint az egyre inkább kikristályosodó sajátos zenei világnak, amiért főleg a zenekarvezető Harris felelt. Ekkor a zenekar már közel 3 éve koncertezett, de még nem rögzítette studióban a meglévő dalait. A Sounds magazin révén a csapat kapcsolatba került Neal Kay-jel, egy rockzene imádó londoni DJ-vel. Miután összegyűlt a szükséges pénz, Neal segítségével 1978. december 31.-én bevonultak a Cambridge-i Spacewood stúdióba, hogy rögzítsék első demófelvételüket. Eredetileg négy számot vettek fel az első demóhoz Harris szerzeményeivel („Prowler”, „Invasion”, „Iron Maiden”, „Strange World”). Igaz, a Strange World című dal nem került fel végül a kiadásra kerülő lemezre (nem voltak elégedettek a felvétel minőségével). A demó annyira sikeres volt a rajongók között, hogy végül a zenekar saját kiadásában kislemezen is megjelent 1979. november 09.-én a legendás The Soundhouse Tapes.

 A kislemezből egy hét alatt elkelt az első ötezer példány, és további tizenötezret kellett legyártani. Az együttes ennek a felvételnek köszönhette az EMI-al kötött, öt albumra szóló lemezszerződését. A The Soundhouse Tapes az egyetlen Iron Maiden kiadvány, amelyen négytagú felállásban játszanak. (Az akkori felállás a következő volt: Paul Di'Anno - ének, Dave Murray - gitár, Steve Harris - basszusgitár, Doug Sampson - dobok. Az anyag címét az északnyugat-londoni Kingsburyben működő The Soundhouse klubról kapta, ahol az együttes rendszeresen fellépett. A klub a brit heavy metal új hulláma kialakulásának egyik fontos helyszíne volt, ahol Neal Kay DJ tartott állandó heavy metal esteket az 1970-es évek végén, a punk mozgalom idején. Egy szám a demóról a Prowler első helyet nyert Neal Kay Heavy Metal Soundhouse toplistáján a Sounds magazinban.

1996-ban a Best of the Beast c. válogatásalbum 4-lemezes, limitált, bakelitváltozatán jelent meg újból a The Soundhouse Tapes teljes egészében. Az eredeti kislemez a gyűjtők számára továbbra is igazi ritkaság, rengeteg kalózmásolat készült belőle.

Kép

 

 

Kép

Kép

 

A koncertek között a csapat bevonult az EMI „Manchester Square” stúdiójába, hogy rögzítse a „Sanctuary-t” és a „Wratchild-ot” egy válogatás LP-hez, a „Metal for Muthas-höz”.

Kép

 

 

Az 1979-es év egyik jelentős eseménye, hogy a zenekar kapcsolatba került Rod Smallwood menedzserrel. Harris egyik munkatársa – aki gyakran rőgbizett együtt Roddal – adta oda a „The Soundhouse Tapes” egy példányát a menedzsernek, aki a felvétel meghallgatása után felajánlotta a zenekarnak a szolgálatait, de természetesen előtte szerette volna élőben is hallani a csapatot. Miután ez megtörtént, Rod a pártfogása alá vette a zenekart, annál is inkább, mivel ekkorra már kisebb rajongótáboruk alakult ki a helyi pubokban. A „The Soundhouse Tapes” megjelenése idején a Maiden egy szerződést írt alá a BBC Radio 1-gyel. A rádió a „Friday Night Rock Show” című műsorába kaptak fellépési lehetőséget. A november 14-én rögzített műsort négytagú zenekarként adták elő, mivel az akkori másodgitáros, Tony Parsons 3 hónapi tagság után távozott. 1 nappal a rádiófellépés után megkereste a zenekart az EMI lemeztársaság, majd november 28.-án hosszútávú lemezszerződést kötött a Maiden-nel. A sikert december 12-én ünnepelték meg a Music Machine-ben.

Az igazi áttörés küszöbén hirtelen tagcserék történtek: Doug Sampson egészségügyi problémái miatt hagyta el a zenekart, helyére Clive Burr került a Samson együttesből. Tony Parsons helyére kezdetben Dave Murray gyerekkori jóbarátját akarták, de Adrian Smith ekkor még elfoglalt volt a saját bandájában, az Urchin-ban. Így újsághirdetés útján szerződtették Dennis Strattont, aki akkor már tapasztalt zenész volt. A csapat újra egységes volt, elkezdődhettek az első lemez felvételi munkálatai.

  Maiden '79: Burr, Di'Anno, Parsons, Murray, Harris

Kép

 

 

A siker útja:

 

Az 1980-as év elején a Steve Harris (basszus), Dave Murray (gitár), Dennis Stratton (gitár), Paul Di’Anno (ének) és Clive Burr (dobok) összetételű csapat bevonul a londoni Kingsway stúdióba, hogy rögzítse első nagylemezét. A felvételek Will Malone és Doug Hall irányítása alatt folytak.

  

 

Kép

 

A Running Free a Maiden első kislemeze, amely 1980. február 08-án jelent meg, két hónappal megelőzve debütáló album kiadását. A maxi már megjelenésének hetében bekerült a Top10-be, majd a 34. helyig jutott a brit listán.
A kislemez borítóján szerepelt először a zenekar kabalafigurája, Eddie, aki később az Iron Maiden lemezborítókon számtalan módon kelt életre. A kislemezborítón csak Eddie punkos szileuttje látható, ahogy fenyegetően áll egy sikátor bejáratánál, egy fiatal rocker pedig fejvesztve menekül előle. Eddie arcát itt még nem akarta megmutatni a zenekar, és Derek Riggs grafikus; az a debütáló album borítóján történt meg.A címadó dal az Iron Maiden című bemutatkozó albumon hallható eredetileg. A Running Free éveken át a koncertek zárószáma volt, a hosszú basszusgitár-kiállás közben mutatta be az énekes a zenekar tagjait, vagy énekeltette meg a közönséget, ahogy az 1985-ös Live after Death c. koncertalbumukon is hallható, amelyről a Running Free élő változata szintén megjelent kislemezen. 1990-ben a First Ten Years box set részeként mindkettőt újra kiadták CD-n.
A Running Free az Iron Maiden egyik legrockosabb felvétele. Egy 16 éves lányról szól, aki megszökik otthonról, és Los Angelesbe megy, ahol egy napra fogdába kerül, majd egy bárban talál munkát, ahol fiúkat szed fel. A kislemez B-oldalán szereplő Burning Ambition c. dalt még a Gypsy's Kiss együttes tagjaként írta Steve Harris basszusgitáros, és az Iron Maidennel 1979 végén vették fel stúdióban. A Burning Ambition volt Doug Sampson dobos utolsó felvétele az együttes tagjaként. Az ő helyére érkezett Clive Burr, majd a gitáros Dennis Stratton csatlakozásával öttagúvá bővült a felállás, és az első nagylemez dalait, a Running Free-vel együtt, már ez a felállás készítette el.

 A Running Free kislemez felkerült a brit slágerlistára. Ennek apropóján az Iron Maident meghívták a BBC Top of the Pops c. tévéműsorába, hogy adják elő a Running Free-t.

 

Az együttes csakis élőben volt hajlandó játszani, amire a The Who 1972-es szereplése óta nem volt példa a playbackhez szokott műsorban.

 

  

 Kép

 Megjelenés:, 1980, február 08.


1. Running Free (Di'Anno/Harris)
2. Burning Ambition(
Harris)

 

 

 

 

 

 

 

 

Majd jött az Iron Maiden, az együttes bemutatkozó nagylemeze, amelyet 1980. április 14-én adott ki az EMI az Egyesült Királyságban. Az USA-ban néhány hónappal később került kiadásra a Capitol Records alá tartozó Harvest Records gondozásában. Az amerikai változaton szerepelt a Sanctuary című dal is, ami Angliában csak kislemezen jelent meg. Az album a 4. helyen nyitott, és 17 hétig maradt a brit lemezeladási listán. Ez volt az első és utolsó album, melyen Dennis Stratton gitározott Dave Murray mellett.

 

Kép

A kritikák is kedvezőek voltak, a Record Mirror pld. egyenesen a „heavy metal új generációjának koronázatlan királyaként” emlegeti a Maident. Ennek az albumnak a borítóján debütált Eddie valódi mivoltában. Sokkolóan hatott a közönségre tépett frizurájával, aszalódó arcával, ahogy beleüvöltött az emberek képébe. Mint a Maiden, úgy Eddie is elindult a siker felé vezető úton.

Az album dalai közül a Phantom of the Opera, a Running Free, a Sanctuary és az Iron Maiden című dalok később az együttes szinte minden koncertjén bekerültek a műsorba. Az élő fellépéseken az Iron Maiden dal közben Eddie, az együttes kabalafigurája, mindig megjelenik a színpadon, teljes életnagyságban.

A Strange World kivételével az album összes dala megjelent később a Bruce Dickinson-féle felállások előadásában, rendszerint koncertalbumokon ill. a Prowler és a Charlotte the Harlot újrafelvett változatai az 1988-as The Evil That Men Do maxi kislemez B-oldalán.

 A lemez producere Will Malone, egy veterán szakember volt, de a kezdő zenekarral végzendő munka nem igazán érdekelte, ráhagyta az együttesre és Martin Levan hangmérnökre, hogy mit csinálnak. A felvételek a Kingsway Studiosban, míg a keverés a Morgan Studiosban zajlott Londonban, 1980 elején. A felvételek megkezdése előtt a csapat megvált Tony Parsons gitárostól, és Doug Sampson dobostól. Helyükre Dennis Stratton (ex-United) és Clive Burr (ex-Samson) érkeztek.

A dalok többségét a basszusgitáros Steve Harris írta, kettőt Paul Di'Anno énekessel közösen, míg a Charlotte the Harlot című dal Dave Murray gitáros szerzeménye. Utóbbi szám az első darabja volt azoknak a daloknak, melyekben Charlotte a szajha életét dolgozták fel. Az epikus Phantom of the Opera dalt a francia író, Gaston Leroux, Az Operaház fantomja c. novellája ihlette, jóval a híres Webber musical 1986-os bemutatóját megelőzve.

A lemezfelvétel után az album áprilisi megjelenéséig az Iron Maiden folyamatosan koncertezett az Egyesült Királyságban. Februárban önállóan, a Metal for Muthas Tour keretében koncerteztek, majd márciusban a Judas Priest előzenekara voltak annak angliai turnéján. Ez az intenzív jelenlét is hozzájárult ahhoz, hogy az április közepén megjelent első Iron Maiden album rögtön a brit lemezeladási lista 4. helyén nyitott. A lemez hangzását sokat kritizálta később az együttes (főleg Harris), de sok rajongó a dalok nyers, szinte punkos megszólalása miatt a mai napig kedveli az anyagot.

A lemezbemutató turné főzenekarként egy 42-állomásos angliai koncertsorozattal vette kezdetét.

A koncerteken az alábbi műsorral lépett színre a csapat:

Kép

 

Prowler - Wrathchild- Remember Tomorrow-  Charlotte The Harlot - Killers - Another Life - Dob solo - Transylvania -Guitar solo - Strange World - Innocent Exile - Phantom Of The Opera - Iron Maiden - Running Free - Drifter - I've Got The Fire - Women In Uniform

Iron Maiden

   Megjelenés:, 1980, április 14.

Kép

 

1. Prowler (Harris)
2. Remember Tomorrow
(Harris/Di'Anno)

3. Running Free
(Harris/Di'Anno)

 4. Phantom of the Opera(Harris)
5. Transylvania
(Harris)

6. Strange World
(Harris)

7. Sanctuary(
Harris/Di'Anno/Murray)

8. Charlotte the Harlot
(Murray)

9. Iron Maiden
(Harris)

 

  

 

 

A Sanctuary (Menedék) a Maiden második kislemeze, amely 1980. május 23-án jelent meg. A címadó szám felkerült a zenekar bemutatkozó albumának amerikai változatára, de az eredeti brit kiadáson nem szerepelt. A kislemez a 29. helyig jutott a brit listán.

A lemezborító komoly sajtóvisszhangot váltott ki Nagy-Britanniában, mivel a képen az akkori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher, holtteste felett áll a zenekart megtestesítő figura, Eddie, késsel a kezében. Thatcher egy Iron Maiden plakátot tépett le a falról, ezért kellett meghalnia. A botrány talán még segítette is a csapatot, hiszen a folyóiratok címlapon foglalkoztak az esettel.

 

A Sanctuary dal egy korábbi változata a brit heavy metal új hullámát bemutató Metal for Muthas válogatáson már szerepelt az év elején, de az Iron Maiden album készítésekor újra feljátszották a dalt. A B-oldalra két élő felvétel került, melyeket a london Marquee Clubban, 1980. április 3-án adott koncertjükön rögzítettek. A Drifter-ről érdemes megjegyezni, hogy kibővítve játsza a zenekar. Egy közönségénekeltető rész szerepel benne még pluszként, ahol Paul, a „The Police” nevű zenekartól „lopott” yo-yo-yo-zást énekeltet a publikummal.  
A koncertszámok közül a Driftert csak egy évvel később vették fel stúdióban, és ennél az élő változatnál jóval rövidebb formában hallható a Killers albumon. Az I've Got the Fire egy 1974-es Montrose-szám feldolgozása, ezt nagyon lendületesen, szinte már punkba hajlóan játsza a csapat.  Ennek Iron Maiden-féle stúdióverziója a Flight of Icarus (1983) kislemez B-oldalán kapott helyet. A Sanctuary kislemez brit megjelenésével egyidőben Hollandiában kijött egy 4-számos EP-változat is, amelyre a nagylemez nyitódala, a Prowler is felkerült.

1990-ben a First Ten Years box set részeként adták ki újra a kislemezt CD-n.

 

 KépMegjelenés:, 1980, május 23.

 

 

1. Sanctuary(Harris/Di'Anno/Murray)
2. Drifter
(Harris)

3. I've Got the Fire
(Montrose feldolgozás)
 

 

 

 

 

A zenekar gőzerővel nekilátott a nyári turnénak. A turné egyik legjelentősebb fellépése június 20-án volt a londoni Theater-ben. Ez volt a Maiden első főzenekari fellépése ekkora méretű koncertteremben. Július 3-5. között rögzítettek egy anyagot a Marquee Clubban az ITV-vel a Twenthie Century Box számára. A felvétel augusztus 17-én került vetítésre a New Wave Metal elnevezésű kutatóprogram részeként. A vetítés másnapján a zenekar egy szerződést írt alá a Kiss zenekarral, melynek értelmében a Kiss európai turnéján a Maiden lett az előzenekar. Még a Kiss turné előtt –augusztus 23-án- a csapat fellépett az évenként megrendezett híres Reading fesztiválon.

Az európai koncertsorozat a fesztivál másnapján Portugáliában, Lisszabonban kezdődött.

Augusztus végétől október közepéig a Kiss előzenekaraként Nyugat-Európa nagyvárosaiban léptek fel. A Maiden számára október 13-án ért véget a Kiss turné Norvégiában, Oslóban.

 

1980. október 27.-én jelent meg a harmadik kislemez az Iron Maiden albumhoz, a Women in Uniform. A címadó nóta egy Skyhooks-dal feldolgozása volt. Ez volt az utolsó stúdiófelvételük Dennis Stratton gitárossal. A dal nem jelent meg nagylemezen, viszont az Iron Maiden első videoklipjét ehhez a számhoz forgatták Doug Smith rendezésében 1980. júliusában a Rainbow klubban, Londonban. A felvételen még Dennis Stratton látható. Ez a videóklip nagy dolog volt akkoriban. Az MTV csak ezután indult, s a Queen „Bohemian Rhapsody”-ját leszámítva, ez volt az első videóklip, amit rockzenekarnak készítettek. A klipben látható először életnagyságban.

 

A kislemez B-oldalán az eredetileg a The Soundhouse Tapes demón megjelent Invasion (Invázió) című daluk egy újrafelvétele hallható. Ez is egy korai Harris kompozíció, mely a Vikingek betöréseiről, inváziójáról szól. Ebből a számból fejlődött ki később a Number of the Beast album Invaders (Támadók) című száma. Az EP-változatra a Phantom of the Opera szám koncertfelvétele is felkerült, amelyet 1980. július 4-én rögzítettek a Marquee Clubban.  A kislemez borítóján Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök áll az utcasarkon, katonai egyenruhában, tüzelésre kész gépfegyverrel a kezében, hogy lelőjje Eddie-t, aki egy ápolónő és egy diáklány társaságában –velük látható a klipben is- közeledik.. A kép a Sanctuary című előző kislemezük borítójára reflektál, amelyen Eddie ölte meg Margaret Thatchert.

1990-ben a First Ten Years box set részeként adták ki újra az EP-változatot CD-n.

 

 Megjelenés:, 1980, október 27.

Kép

 

1. Women in Uniform(Macainsh/Skyhooks feldolgozás)
2. Invasion
(Harris)

3. Phantom of the Opera (live)
(Harris)

 

 

 

 

 

 

A Live!! +one az együttes 1980-ban kiadott, eredetileg csak Japánban megjelent középlemeze. A lemezen élőben felvett dalok szerepelnek, melyeket Londonban rögzítettek a Marquee Clubban, az 1980. július 4-én adott koncertjükön. A plusz egy pedig a Skyhooks együttes Women in Uniform c. dalának feldolgozása, amely Angliában a Phantom of the Opera koncertfelvételével együtt 1980 októberében megjelent kislemezen. A Sanctuary és a Drifter ezen változatai viszont csak itt hallhatóak.

1984-ben Görögországban is kiadták a lemezt, bővített számlistával, de ezek közül egyedül az I've Got the Fire felvétele származik ugyanarról a koncertről. A többi hozzáadott szám a Maiden Japan című koncertalbumról, ill. a Prowler c. dal pedig az együttes első albumáról lett kimásolva.

 

Megjelenés:, 1980, november 1.

Kép

1. Sanctuary (live)
2.
Phantom of the Opera (live)
3. Drifter (live)

4. Women in Uniform

 

 

 

 

 

 

 

Az új maxi felfuttatása, valamint a lemezfelvétel csúszása miatt keletkezett szabad időt kihasználva novemberben egy 10 állomásos turnét szervezett Rod Smallwood a zenekarnak. A november végi újabb angliai koncerteken azonban már Dennis Stratton helyén Adrian Smith (ex-Urchin) játszott az Iron Maiden gitárosként. Újra szerepeltek a Top of the Pops-ban is, de a rossz hangzás és az erőtlen háttérfények nagyon elrontották a fellépést, s ráadásul Eddie sem jelenhetett meg.

A rövid UK tour végeztével elkezdődtek a második Iron Maiden nagylemez elő- és stúdiómunkálatai Martin „Headmaster” Birch irányításával, aki olyan nagyságokkal dolgozott korábban, mint a Deep Purple, a Black Sabbath és a Michael Schenker Group.

1980. novembertől 1981. januárig a banda a londoni Battery Stúdióba vonul, és rögzíti a Twilight Zone című kislemezt, mely az új, Killers című albumukhoz jelenik meg 1981. március 02-án.

A Killers nagylemez eredeti angol kiadásán nem szerepelt a kislemezes Twilight Zone dal, csak a B-oldalas Wrathchild. Az album pár hónappal későbbi amerikai kiadására viszont már felkerült, és a későbbi CD-s újrakiadásokon is szerepelt.

A Twilight Zone dalszövegében egy szomorú szellem szólal meg, aki nem tud alakot ölteni, és csapdába esett a purgatórium (Purgatory) és evilág között, a Szürkületi Zónában (Twilight Zone). A szellem 3 éve halt meg, és szeretne láthatóvá válni egy nő számára, akit folyton kísért, de képtelen rá. A nő halálát várja, sőt siettetné, hogy miharabb társa legyen a túlvilági létben. Érdekesség, hogy a Derek Riggs festette borítón látható fésülködőasztalon egy Eddie-fotó áll, melyet Charlotte-nak ajánlottak. Ez alapján feltételezhetjük, hogy a tükör előtt ülő nő a Charlotte the Harlot dal címszereplője, azaz Charlotte, a szajha.

 

Megjelenés:, 1981, március 02.

Kép  

 

 1. Twilight Zone(Harris/Murray) 
 2. Wratchild
(Harris)

 

 

 

 

 

 

 

A kislemez a 31. helyig jutott a brit listán.

1990-ben a First Ten Years box set részeként adták ki újra a kislemezt.

Az eseménydús és sikeres év méltó lezárásaként a lemezfelvételt megszakítva december 21-én a londoni Rainbow Theaterben koncertezett a Maiden azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a koncert egy részét műsoros videókazettán jelentetik meg egy későbbi időpontban. A rossz technikai felkészültség következtében az egyik csatorna kiment, ezért a program felét egy másik időpontban játszották el, így néhány klasszikus, mint az „Iron Maiden” és a „Phantom of the Opera” nem szerepeltek az első alkalommal. Összesen 2 órát rögzítettek Dave Miller rendező irányítása alatt. Ebből fél órát jelentetett meg később a Delta Production támogatásával az EMI. Ez azonban már az 1981-es év eseménye lesz.

  

Egy újabb mérföldkő: Killers

 

 

Kép

 

A lemez az Egyesült Királyságban 1981. február 2.-án, míg az USA-ban 1981. júniusában jelent meg. Ez egy újabb lépcső volt a zenekar fejlődése szempontjából és sokan máig is a banda egyik legkiválóbb alkotásának tartják. Szinte tökéletesen kombinálták Harris progresszív zenei (Wishbone Ash, Genesis, Jethro Tull) gyökereit koruk és közvetlen környezetük pankos zenei világával, ami olyan punk-metal bombákat eredményezett mint a Wrathchild, Killers, Murders In The Rue Morgue, Genghis Khan. Ezen az albumon szerepelt először a gitáros Adrian Smith, az énekes Paul Di’ Anno pedig utoljára, akit a lemezbemutató turné közben rúgtak ki alkohol- és drogproblémái miatt. Szintén ez volt az első nagylemez az együttes történetében, amelynek Martin Birch volt a producere, aki aztán további nyolc Iron Maiden-lemezen dolgozott még együtt a zenekarral. Az album a 12. helyen nyitott, és nyolc hétig maradt a brit lemezeladási listán.

 

Felküzdötte magát a Bilboard lista 60. helyére is, és 17 héten keresztül fenn is maradt. Megjelenésének évében 200.000 ezer példány fogyott belőle Angliában, ami négyszer több, mint amennyit az első lemezből értékesítettek akkoriban. Az egész világon dicshimnuszokat zengtek az albumról, kivéve Angliát. Csaknem minden zenei folyóiratban rossz kritikát kapott. Ösztönzés hiányában szenvedő zenészek által készített, pocsék hangzású lemeznek” nevezték a Killers-t. A kritikáknak talán annyi valóságalapja volt, hogy a teljes lemezanyag régóta ismert volt a rajongók körében, ami sokaknak a kreativitás hiányát juttatta eszébe, de a zenekar a rajongók véleményét tartotta elsődlegesnek, ők pedig a dalok mielőbbi megjelentetését követelték. A hangzással kapcsolatban pedig annyi szintén igaz, hogy az első angol kiadásnak tényleg rossz volt a hangzása, ami a préselés közben keletkezett technikai hiba következménye volt. A későbbi példányok már a valódi hangzással jelentek meg. A lemez mindezek ellenére sikeres lett, világszerte több mint 1 milliót adtak el belőle!! A sikerben nagy szerep jutott Derek Riggs-nek is, a kezében baltával áldozatára lesújtó Eddie még ma is az egyik legkedveltebb borítók közé tartozik.
Az album legismertebb dala a Wrathchild, mely később az együttes szinte összes koncertjén bekerült a műsorba. A dalt 2005-ben a The Iron Maidens nevű női Iron Maiden-tribute zenekar is feldolgozta 2007-es Route 666 című albumán, majd 2008-ban a Kerrang! magazin Maiden Heaven: A Tribute to Iron Maiden feldolgozásalbumán a Gallows nevű hardcore punk együttes újra. A dal továbbá szerepelt a Guitar Hero Encore: Rocks of the 80s elnevezésű Playstation 2-es játékban is.

Az album szokatlan abból a szempontból, hogy két instrumentális dal is helyet kapott rajta, továbbá, hogy szinte kizárólag Steve Harris írta az egész lemezt a többi zenekari tag minimális közreműködése mellett. A címadó dalhoz Paul Di’Anno énekes, míg az Angliában csak kislemezen megjelent Twilight Zone című számhoz a gitáros Dave Murray járult hozzá. A Murders in the Rue Morgue és a Prodigal Son kivételével az összes dal még az 1980-as debütáló Iron Maiden album előtt született, habár ehhez a lemezhez újra felvették őket Adrian Smith gitárossal. A Wratchild egy korábbi változata pedig az előző év februárjában megjelent Metal for Muthas válogatásra került fel.

A Murders in the Rue Morgue dalt Edgar Allan Poe azonos című novellája ihlette. A "Rue Morgue" (magyarul: Halottasház utca) egy kitalált utca Párizsban. Mellesleg a dalszövegben mindössze egyetlen utalás történik a novella sztorijára, hogy két lányt találnak holtan.

A lemez amerikai kiadása pár hónappal később jelent meg a Capitol Records alá tartozó Harvest Records gondozásában, és a Twilight Zone is felkerült az albumra. A lemezbemutató turné Killers World Tour néven futott februártól novemberig, és ennek keretében léptek fel először az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban.

 

                                  A "műsor"

Kép

Intro: The Ides of March - Wrathchild- Purgatory-  Sanctuary - Remember Tomorrow - Another Life - Dob solo - Genghis Khan - Killers - Innocent Exile - Murders in the Rou Morgue - Twilight Zone - Phantom of the Opera - Iron Maiden - Running Free - Transylvania - Guitar solo - Drifter - Prowler - I've Got The Fire - Strange World

Killers

Megjelenés:, 1981, február 02.

Kép

 

 

1. The Ides of March (Harris)
2. Wratchild
(Harris)
3. Murders in the Rue Morgue
(Harris)
4. Another Life
(Harris)
5. Genghis Khan
(Harris)
6. Innocent Exile
(Harris)
7. Killers
(Harris/Di'Anno)
8. Prodigal Son
(Harris)
9. Purgatory
(Harris)
10. Twilight Zone
(Harris)
11. Drifter
(Harris)

 

 

Az 1995-ös újrakiadás bónusz lemezén szereplő élő felvételek (kivéve a Phantom of the Opera dalt) a Maiden Japan koncert EP-ről származnak. Az első három szám az 1980-as Women in Uniform kislemez dalai, és ezekben még Dennis Stratton gitározik Dave Murray mellett.

 

Tökéletesen adja vissza a zenekar formáját és ekkori hozzáállását a 2005-ös Early Days DVD egyes videói, főleg a Ruskin Arms pubban rögzített koncerté. Ekkor vált a zenekar védjegyévé Harris mindent elsöprő basszusgitárjátéka és a két gitáros visszafogott de mégis zseniális összjátéka.

 

Kép

 

Február 17.-én Ipswichben kezdődött el az első világkörüli turné a „Killers World Tour”. 6 hónapon keresztül 15 országban 113 koncert várt a zenekarra Európa-, Japán- és Észak-Amerika szerte. A világkörüli turné európai szakasza május 3-án Hamburgban ért véget, majd május 21-től 5 estén át Japán következett. Ezekben a napokban jelent meg a már említett „Live at the Rainbow” videó, ami az 1980 decemberi Rainbow-fellépések felvételének egy töredéke.

Japán után június 3-tól augusztus 2-ig a turné Amerikában és Kanadában folytatódott. Mivel ott még nem játszott a zenekar, csak egy-két önálló koncertet adtak, a többi fellépésen a Judas Priest, az UFO és a Whitesnake vendégeként léptek fel. 

  

A turné közben jelent meg a Purgatory az együttes második kislemeze a Killers című albumukhoz. A kislemez az 52. helyig jutott a brit listán. A Purgatory dal egy nagyon korai Iron Maiden-szám, az 1976 és 1977 között koncerteken is gyakran játszott Floating átdolgozása. A Purgatory egy gyorsabb változat.

 A Purgatory az együttes egyik legsikertelenebb kislemeze, még a legjobb ötvenbe sem sikerült bekerülnie a brit listán. Feltehetően ez annak köszönhető, hogy a kislemez A és B oldalán hallható mindkét dal az albumon is szerepelt, pontosan ugyanebben a formában. 1990-ben a First Ten Years box set részeként adták ki újra a kislemezt CD-n.

Az ördöggé átalakuló Eddie-t ábrázoló kép nem az első változata volt a kislemez borítójának. Az eredeti képet, amelyen Eddie marionettbábuként mozgatja az ördögöt, túl jónak tartotta a zenekar, hogy csak egy kislemez borítója legyen, és másik borítót rendeltek Derek Riggstől. Később az eredeti kép került az 1982-es The Number of the Beast album frontjára. Ennek ellenére a Purgatory borítója az egyik legismertebb Iron Maiden-grafika, mivel gyakran díszít különböző Iron Maiden-tárgyakat.

A Purgatory borítója volt az első, amelyen Riggs az ördögöt ábrázolta, és az ördög képe a következő két kislemez borítóján is megjelent, és persze a The Number of the Beast albumon.

 

 KépMegjelenés:, 1981, június 15.

 

1. Purgatory(Harris)
2. Genghis Khan
 
(Harris)

 

 

 

 

 

 

A Purgatory megjelenésével egyidőben kiadnak egy csak Japánban megjelenő 2 számos kislemezt Wratchild címmel. Ezen a Wratchild és a Genghis Khan található.

 

Megjelenés:, 1981, június 15.

Kép

 

 

1. Wratchild (Harris)
2. Genghis Khan
 (Harris)

 

 

 

 

 

 

Augusztus 4-én a Long Beach Arena-ban fejeződött be a turné. Ezután már csak egy fesztivál fellépés következett augusztus 16-án a nürnbergi Summernight fesztiválon, ahol olyan nagyságok léptek fel, mimt a Foreigner, a Blue Öyster Cult, a Kansas, a 38 Special és a Motörhead.

A sikeres világkörüli turné lezárásaképpen jelent meg a Maiden Japan (egyes kiadások esetén Heavy Metal Army) az együttes koncert EP-je, melyet Japánban, Nagoja városában rögzítettek, 1981. május 23.-án adott fellépésükön. Az album címe egyfajta szójáték, ami a Deep Purple 1972-es, Made in Japan című, híres koncertlemezére utal.

 

A lemez két különböző számlistával jelent meg. Japánban és Európában egy négyszámos változat jelent meg, a világ többi részén pedig a Wrathchild dallal kibővített verzió. Ez volt az utolsó hivatalos Iron Maiden kiadvány, amelyen Paul Di’Anno énekes szerepelt.
Az eredeti borító, amelyből mindössze 25.000 példányt nyomtattak Venezuelában, a zenekar kabalafiguráját, Eddie-t ábrázolja, ahogy az énekes Paul Di’Anno levágott fejét tartja a kezében. A borítócsere rövid időn belül megtörtént, miután a zenekar menedzsere, Rod Smallwood, egy próbanyomatot kapott felülvizsgálatra, és felkavarta Di’Anno ilyetén ábrázolása, mivel akkor már az énekes leváltásán dolgoztak.

2008 novemberében, 27 év elteltével, az 1981-es nagojai koncert bootleg-felvétele teljes egészében kiadásra került a japán Tarantura gondozásában. Ez a felvétel igazolja, hogy aznap este kétszer adták elő a Running Free dalt, és a több mint másfél órás műsor 18 számból állt. Ez volt az egyik leghosszabb program, amit Paul Di’Anno idején játszott az Iron Maiden.

 

Megjelenés:, 1981, szeptember 14.

Kép

 

1. Running Free (Harris/Di'Anno)
2. Remember Tomorrow
 
(Harris/Di'Anno)
3. Killers
(Harris/Di'Anno)
4. Innocent Exile
(Harris)

 

 

 

 

 

 

Az album venezuelai kiadása

Kép  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ebben az időben terjedt el az a pletyka, hogy Paul Di’Anno elhagyja a Maident. A híresztelés végül valósággá vált. Paul szeptember 10-én egy rögtönzött búcsúkoncerten lépett utoljára színpadra a Maiden énekeseként Lund városában. A hír bár sokkolóan hatott, mégis várható volt. A sorozatos problémák (koncertek elmaradása) mind-mond hozzájárultak ahhoz, hogy a zenekar többi tagjának döntenie kellett Paul sorsáról. A hivatalos közlemény szerint zenei és személyes nézeteltérés miatt történt a szakítás, de a valóság más volt. Paul nem törődött nagy értékével, a hangjával. Egyre kevésbé vett részt a zenekari munkákban, a színpadon nyújtott teljesítménye is vállalhatatlanul hullámzóvá vált az 1980-as és '81-es turnék alkalmával. Hogy pontosan fogalmazzunk , egy tisztességesen alkoholizáló és drogozó frontemberré vedlett át. A turné okozta stresszt drogokkal próbálta enyhíteni, a kokain viszont őt győzte le, minél jobban benne volt, annál jobban gyengítette a méreg mind lelkileg, mind fizikailag. A teljesítménye jelentősen visszaesett, mikor a banda elkezdett Amerika szerte koncertezni. 1981. végére az együttes kirúgta Di'Anno-t és elkezdett új énekes után kutatni.

Utódját hamar megtalálta a zenekar. A másik híres angol metál zenekar, a Samson énekese, Bruce Dickinson lett az új frontember. Bruce először 1979-ben találkozott a Maidennel a Gilford City Hall-ban, ahol a Maiden, a Samson és a Saxon közös koncertet adott. Bruce – saját bevallása szerint – azonnal felfigyelt Dave Murray nagyszerű játékára.

 

Dickinson második találkozása a zenekarral 1980-ban egy fesztiválon volt, Birminghamban. A harmadik és egyben döntő találkozás pedig 1981 nyarán a Reading fesztiválon történt. Steve Harris és Rod Smallwood direkt azért repültek Franciaországból Angliába, hogy megkérdezzék Bruce-t, akar-e a Maiden tagja lenni. Bruce így nyilatkozott: „ Kezdetben okozott pár álmatlan éjszakát, elgondolkodtam azon, milyen lenne, ha én lennék az énekesük. Minél többet gondolkoztam, annál jobban megbarátkoztam a gondolattal. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy akkor már nem ment olyan jól a Samsonnak, mint korábban. Paul Samson a zenekar irányvonalát a ZZ Top felé szerette volna elvinni.”
Bruce-nak 6 dalt kellett volna megtanulnia a próbaéneklésre, ő viszont legalább 15-öt tudott. Ezután stúdióban is kipróbálták Dickinson-t. Három dalt (Wratchild, Twilight Zone, Killers) rögzítettek.

Bruce Dickinson hivatalos bemutatása előtt a Maiden csinált 6 teszt bulit Olaszországban, hogy élőben is kipróbálják Bruce-t. Az első koncert október 26-án volt Bolognában, az utolsó pedig 30-án Milánóban.

Ez egy rövidebb turné, a soron következő album beharangozó koncertsorozata volt, ahol már játszották a Children Of The Damned, Run To The Hills, 22 Acacia Avenue és a The Prisoner számokat, ezzel megkedveltették előre a rajongókkal az együttes "új hangját" Ezután következett Bruce hivatalos bemutatása november 15-én a londoni Rainbow színházban. Hamar befogadta a közönség, s nyilvánvalóvá vált, hogy jó választás volt, ő a megfelelő ember az Iron Maiden számára.
December 23-án újabb érdekes koncertet adott a zenekar. Visszatértek a kezdeti idők egyik fontos helyszínére, a Ruskin Arms-ba, hogy Genghis Khan álnév alatt megünnepeljék Dave Murray 25. születésnapját. A vidám hangulatot csak tetézte, hogy az év végére a Killers betört a világ összes lemezboltjába, a Top 10-be került Angliában, Franciaországban,Japánban,Németországban, Svédországban és Belgiumban. Az USA-ban pedig bekerült a Top 80-ba. Ezalatt aranylemez lett Angliában, Kanadában, Japánban és „dupla arany” Franciaországban.
Hosszú évek kemény és kitartó munkája után, a sorozatos problémák és sikerek közepette, elérkezett a zenekar az igazi áttörés, a valódi világsiker küszöbére.

1981 végére egy erőtől duzzadó zenekar várja, hogy megmutathassa az Iron Maiden igazi értékét.

 

Kép

 

 

Az IRON MAIDEN történet szereplői


GYPSY’S KISS ’73 november
Steve Harris – basszusgitár
Dave Smith – gitár
Paul Sears – dobok
Bob Verschoyle – ének
(Tim Wotsit – gitár)

 

SMILER ’74 október

Steve Harris – basszusgitár
Tony Clee – gitár
Doug Sampson – dobok
Dennis (Den) Wilcock – ének
Mick Clee – gitár

 

IRON MAIDEN ’76 május

Steve Harris – basszusgitár
Dave Sullivan – gitár
Terry Rance – gitár
Ron „Rebel” Matthews – dobok
Paul Day – ének
 
IRON MAIDEN ’76 november
Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Bob Sawyer (Bob Angelo) – gitár
Ron „Rebel” Matthews – dobok
Dennis (Den) Wilcock – ének

 

 

IRON MAIDEN ’76 vége

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Ron „Rebel” Matthews – dobok
Dennis (Den) Wilcock – ének

 

 

IRON MAIDEN ’77 tavasza (1 buli!!)

 

Steve Harris – basszusgitár
Terry Wapram – gitár
Barry „Thunderstrick” Graham – dobok
Dennis (Den) Wilcock – ének
Tony Moore – billentyűk

 

 

IRON MAIDEN ’77 közepe

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Barry „Thunderstrick” Graham – dobok
Dennis (Den) Wilcock – ének

 

IRON MAIDEN ’77 közepe

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Doug Sampson – dobok
 

 

IRON MAIDEN ’78 közepe

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Doug Sampson – dobok
Paul Di’Anno – ének
 

 

IRON MAIDEN ’79 eleje

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Doug Sampson – dobok
Paul Di’Anno – ének
Paul Cairns – gitár
 

 

IRON MAIDEN ’79 október (2 napig)

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Doug Sampson – dobok
Paul Di’Anno – ének
Paul Todd - gitár
  

 

IRON MAIDEN ’79 vége/’80 eleje

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Doug Sampson – dobok
Paul Di’Anno – ének
Tony Parsons – gitár

 

IRON MAIDEN ’80 január

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Dennis Stratton – gitár
Clive Burr – dobok
Paul Di’Anno – ének
 

 

IRON MAIDEN’80 október

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Adrian Smith – gitár
Clive Burr – dobok
Paul Di’Anno – ének
 

 

IRON MAIDEN ’81 szeptember

Steve Harris – basszusgitár
Dave Murray – gitár
Dennis Stratton – gitár
Clive Burr – dobok
Bruce Dickinson - ének

 

( Készült az IRON WHAT fanzine felhasználásával ) 

 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Elon Musk was right: artifitial intelligence will make new WAR. The "XEvil" was released!

(MashaVap, 2017.12.12 21:59)

This message is posted here using XRumer + XEvil 4.0

XEvil 4.0 is a revolutionary application that can solve any anti-botnet captcha.
Captcha Solution Google (ReCaptcha-1, ReCaptcha-2), Facebook, BING, Hotmail, Yahoo,
Yandex, VKontakte, Captcha Com - and over 8.4 million other types!

You read this - it means it works! ;)
Details on the official website of XEvil.Net, there is a free demo version.

Check YouTube video "XEvil ReCaptcha2"

Paul DiAnno

(Barnabás, 2010.03.18 22:02)

Én pedig sajnálom,mert a metal világát figyelembe véve ő volt számomra A Rocker! Fekete bőrök,piramis-szegecsek ezerrel!
Emlékszem,hogy 1988 körül próbálkozott saját bandával melynek neve (meglepő módon) Killers volt...

Maiden 70-s

(Barnabás, 2010.03.13 14:05)

Kegyetlen jó!! Rengeteg új információ a hetvenes évekből! Őszintén szólva engem ez érdekel a legjobban,meg az 1980-1984 közti korszak. Továbbra is superrrr!

Maiden fanatic

(Barnabás, 2010.03.07 22:27)

Én komolyan mondon,hogy nagyon sok Iron Maiden történelmet végigolvastam már,de eddig ez a legjobb! Mégpedig azért,mert itt ki van részletezve a különböző lemezkiadásokkal kapcsolatos „kavarás”! Tehát melyik országban,mely számokkal jött ki egy adott album,mi a helyzet a kislemez „B” oldalakkal stb!
Valamint a másik ok,ami miatt ezt az összeállítást tartom a legjobbnak: sohasem értettem,hogy ha már 1975-ben megalakult a zenekar,akkor miért csak 1980-ban jött ki az első nagylemez?? De ebből az írásból még ez is kiderül! Superrrrr!